Futsal

Győztes gól a románok ellen, több nem is kell

Dróth Zoltán úgy véli, nem klasszisok, hanem igazi csapatjátékosok jutottak ki az Európa-bajnokságra.

Kapcsolódó cikkek

Hosszabbításban, annak is az utolsó másodpercében szerzett fejesgóllal jutott ki a magyar teremlabdarúgó-válogatott a 2016-os szerbiai Európa-bajnokságra. A románok elleni pótselejtezőn pazar hangulat fogadta a mieinket, akik bár a ráadás első perceiben hátrányba kerültek a rivális ellen, végül hatalmas hajrával fordítani tudtak.

A hosszabbítás és a párharc hőse – a teljes csapat mellett – Dróth Zoltán lett, aki a 47. és az utolsó percben is bevette a román kaput – utóbbi találatig a románok álltak továbbjutásra, idegenben lőtt több góllal. Ő is nyilatkozott az MLSZ TV-nek.

– Nagyon jó mérkőzés volt. Hirtelen nem is tudom, hogy mit mondjak… ilyen gólt még nem szereztem. Az utolsó pillanatban lőtt góllal sikerült nyernie a csapatomnak. Az, hogy ez a románok ellen sikerült, az külön öröm. Talán egy kicsit visszakaptuk az élettől a két évvel ezelőtti ukrán meccset, amikor rosszabb gólkülönbséggel estünk ki. Visszakaptunk mindent! Az utolsó másodpercben, amikor a románok már nem tudtak rá válaszolni. Ennél jobban nem is alakulhatott volna ez a nap – mondta Dróth Zoltán.

Talán némi szerencse is kellett a sikerhez, de kemény munka nélkül önmagában az mit sem ér.

– Hozzáteszem, nagyon sokat tettünk ezért a győzelemért. Az első félidőben rengeteg olyan helyzetünk volt, melyekkel több góllal is elmehettünk volna.

Dróth nem foglalkozik azzal, hogy papíron melyik a jobb csapat. A lényeg, hogy kedd este a mieink voltak azok.

– Az teljesen mindegy, melyik a jobb csapat. Mi nyertünk négy-háromra, mi megyünk az Európa-bajnokságra. Megmondom őszintén, három-kettes román vezetésnél biztos voltam benne, hogy megfordítjuk a meccset. Egész héten éreztem a csapaton, hogy bennünk van ez az erő. Ki is jött – megérdemeltük a győzelmet. Abszolút jobbak voltunk, mint a most pályára lépő román csapat.

Nincsenek klasszisaink, de van egy nagybetűs csapatunk – szögezte le a Rába ETO játékosa.

– Talán nem bántok meg ezzel senkit: tudunk egymásért harcolni, nincsenek klasszis játékosaink, de van egy nagybetűs csapatunk. Itt az eredménye. Ennél nagyobb öröm nem kell: itthon a románok ellen győztes gólt szerezni – nagyon örülök.

Olvasói sztorik