Futsal

„Visszakaptuk, amit a sors elvett”

Örömszavak legjobb teremlabdarúgóink továbbjutása után.

Kapcsolódó cikkek

A magyar teremlabdarúgó-válogatott hosszabbítás után, az utolsó másodpercben szerzett góllal 4-3-ra győzött Románia ellen az Európa-bajnoki pótselejtező debreceni visszavágóján, ezzel kijutott a jövő februári, szerbiai kontinenstornára.

A lefújás után a csapat együtt ünnepelt a lelkes közönséggel, majd az edző és két játékos nyilatkozott a mérkőzést közvetítő televíziónak.

– Megérdemeltük a győzelmet, hiszen a játékosok az utolsó másodpercig nem adták fel és küzdöttek. Ennél jobban meg sem lehetne rendezni. Az elmúlt hetekben rengeteget gyakoroltunk, dolgoztunk, és mindent visszaköszönni láttam a pályán, még ha több-kevesebb sikerrel is. A románok a nyolcadikok, mi a huszonhatodikok vagyunk a világranglistán, de megcsináltuk! – mondta Sito Rivéra szövetségi kapitány.

– Azt gondolom, a mai napon mindent visszakaptunk, amit a sors az elmúlt években elvett tőlünk. Nagyon sokszor kaptunk ki egy góllal, hát most mi tudtunk így nyerni. Egyszerűen el sem hiszem. Ez csodálatos, nagyszerű! Életem első gólját lőttem az utolsó másodpercben. Fel sem fogom. Indulhat az ünneplés! – lelkendezett a hosszabbítás hőse, Dróth Zoltán.

– Mi az a csapat vagyunk, amelyik szép játékkal nem tud nyerni. Mi így tudunk nyerni: küzdelemben, harcban. Ez a válogatottunk. És úgy néz ki, ezzel ki tudtunk jutni az Európa-bajnokságra! – összegzett Tóth Gyula, válogatottunk kapusa.

Olvasói sztorik