Futsal

Horvát bajnok a harmadik ellenfél

A Nacional Zagreb is részt vesz az UEFA Futsal Cup főtáblájának győri tornáján.

Kapcsolódó cikkek

A Rába ETO szeptember végén, illetve október elején negyedszer lesz házigazda a bajnokcsapatok számára kiírt sorozat főtábláján.

A győrieknek nem kellett előselejtezőt játszaniuk, a csoportkörben pedig az angol (Baku United London) és a fehérorosz (LSM Lida) bajnok, illetve a horvát aranyérmes lesz az ellenfelük. Utóbbi hétvégén biztosította helyét a csoportban, a Nacional Zagreb ugyanis magabiztosan győzött a selejtező C-csoportjában.

A mérkőzéseket szeptember 29. és október 2. között a Magvassy Mihály Sportcsarnokban rendezik. Ebből a körből a csoportok első két helyezettje jut a legjobb 16 közé az elitkörbe, ahol csatlakozik a négy kiemelt. Innen a négy csoportelső jut tovább. Az elitkört november közepén, a négyes döntőt jövő áprilisban rendezik.

A győriek a válogatott játékosaik elfoglaltsága miatt elhalasztották a héten rajtoló hazai bajnokság első fordulójára kiírt találkozójukat, de a múlt héten pályára léptek felkészülési mérkőzésen. A kiélezett találkozón sikerült egygólos győzelmet aratniuk (7-6) a szlovák bajnok Slov-Matic Bratislava ellen. A Rába a győztes gólt az utolsó percben szerezte Gabriel Rick révén – írja a Kisalföld.

Olvasói sztorik