Futsal

Visszatér a szombathelyi csapatkapitány!

Hosszú kihagyás után újra parkettre léphet Németh Péter, az Admiral-Haladás VSE teremlabdarúgó-csapatának kapitánya.

Kapcsolódó cikkek

A rutinos támadó komoly műtéten esett át, ám mára teljesen felépült, és alig várja, hogy újra gólokat lőhessen. Reményei szerint győztes mérkőzésen térhet vissza csapatába, amely az NB I alapszakasznak hetedik fordulójában a MAFC-ot fogadja hétfő délután.

– Szörnyű volt ilyen sokat kihagyni – mondta Németh Péter. – Júliusban játszottam legutóbb edzőmeccset, bajnokit pedig még az előző szezonban, az utolsó fordulóban a Keszthely ellen. Komoly műtéten estem át, de megnyugtatok mindenkit: minden a legnagyobb rendben velem. Három hete együtt tréningezek a többiekkel, és Pálmay Tamás vezetőedzővel most döntöttünk úgy, hogy immár a keretbe kerülhetek. Mentálisan biztosan sokat jelent majd a jelenlétem a társaságnak, hiszen a kezdetektől a gárda tagja vagyok. Aztán remélem, hogy hozzá is tudok tenni majd a játékhoz, bár az kétségtelen, hogy meccshiánnyal küszködöm. Kíváncsian várom egyébként a MAFC elleni összecsapást, ugyanis az együttest tavaly a második vonalban nem tudtuk itthon megverni. Jó erőkből állnak, ám nekünk be kell húznunk a három pontot. Abban bízom, hogy nemcsak a kispadon, hanem a parketten is segíteni tudok a csapatnak. És, hogy góllal, vagy gólpasszal térek vissza? Teljesen mindegy, egy a lényeg, hogy nyerjünk!

Olvasói sztorik