Hírek

Bővítették a repertoárt a szombathelyiek

Munkával töltötte a bajnoki szünetet az Admiral-Haladás VSE teremlabdarúgó-csapata.

[p]A szombathelyiek edzőmeccsekkel készültek a hétfői, MAFC elleni összecsapásra.[/p]

[p]Idegenben nem megy a vasiaknak. Hiába az eddigi hibátlan hazai mérleg (győzelem a Gödöllő és a Berettyóújfalu ellen), eddig mind a négy vendégjátékán pont nélkül maradt a csapat, amely így jelenleg a tabella tízedik helyén áll, hat ponttal. A Haladásra fontos mérkőzés vár hétfőn, ugyanis az egyik közvetlen riválissal, a MAFC-cal találkozik az Aréna Savariában.[/p]

[p]– Eseménydús heteket tudunk magunk mögött, sokat tréningeztünk, és edzőmeccseket is játszottunk – ismertette a bajnoki szünetben történteket Pálmay Tamás, a csapat vezetőedzője. – Az Admiral kispályás csapatával mérkőztünk meg többször is, igyekeztünk bővíteni a repertoárunkat, mind védekezésben, mind pedig támadásban. Aztán a főiskolás együttes a MAFC második csapatával csapott össze, mi pedig elemeztük a találkozót, hiszen a fővárosi alakulat második kerete hasonló stílusban játszik, mint a nagycsapatuk. Igyekeztünk alaposan felkészülni az ellenfélből, remélem hétfőn a pályán is bizonyítunk.[/p]

[p]Hosszú kihagyás után ismét a keretben lesz az Admiral-Haladás VSE csapatkapitánya, Németh Péter. A közönség kedvence biztosan pályára lép a MAFC ellen, ám az erőállapota miatt vélhetően még csak epizódszerepet tud vállalni a mérkőzésen.[/p]

Olvasói sztorik