zaglebie

Dupla terhelést kaptak az MTK játékosai csütörtökön Belekben, hiszen előbb a macedón Rabotnicskival, majd a lengyel Zaglebie Lubinnal is összemérték erejüket. A Rabotnicski elleni meccsen mindkét együttesnek akadtak gólszerzési lehetőségei, a kék-fehérektől a macedón csapat honlapjának beszámolója szerint Varga és Korozmán is veszélyeztetett, ám gólt sem ők, sem pedig az ellenfél játékosai nem szereztek, így gól nélküli döntetlennel ért véget az összecsapás. Az MTK a Groppioni – Okuka, Vukmir, Grgics, Forgács – Katona, Nikházi, Korozmán – Szatmári, Hrepka, Varga összeállításban lépett pályára. A Zaglebie elleni párharc is hasonlóan alakult, ezúttal sem tudta egyik gárda sem kihasználni a lehetőségeit, így szintén 0-0-s végeredményt jegyezhettek fel. A kék-fehérek ezen a találkozón a Petkovics – Baki, Poór, Vass Á., Vadnai – Vogyicska, Borbély, Kanta – Torghelle, Kolomoec, Ramos tizeneggyel játszottak.
2017. 02. 02. 17:21
Sok értelme nem volt a Dinamo Zagreb-Zaglebiu Lubin felkészülési mérkőzésnek csütörtök délután, mivel a találkozó ideje alatt a játékosok szinte mindennel foglalkoztak, csak a labdarúgással nem. Igaz született négy gól, de beárnyékolta a meccset a végig jelenlévő parázs hangulat, aminek következtében öt piros lapot is kiosztott a játékvezető. Az egész első félidő szinte csak a balhéról, rugdosódásról és tömegjelenetről szólt, a focisták a bajnokság indulatosabb időszakaira is felkészültek.
2017. 01. 26. 22:22
Amint azt vasárnap megírtuk, Gyurcsó Ádám főszereplő volt a Pogon Szczecin legutóbbi mérkőzésén a Zaglebie Lubin elleni idegenbeli fellépésen. A magyar játékos csapata 1-1-es döntetlen játszott, a szélső pedig a 61. percben gólpasszt adott. A Videoton korábbi játékosa gyönyörűen ívelt a bal szélről középre, játékostársának már nem volt nehéz dolga a kapu előtt.
2016. 08. 08. 12:03
Olvasói sztorik