visszavonulás

Meglepő döntést hozott karrierjét illetően a mindössze 30 esztendős Pablo Daniel Osvaldo, aki pályafutása során megfordult Porto, az Inter, a Juventus, az AS Roma, a Southampton és a Fiorentina együttesében Az argentin gyökerekkel rendelkező, de olasz állampolgárságú csatárról sohasem állt messze a balhék generálása, ezt a legutóbbi klubjánál, Boca Juniorsnál sikerült tökélyre fejlesztette. A csapattársával korábban már összeverekedő botrányhős azzal húzta ki végleg a gyufát az argentin klub vezetőinél, hogy a tavaszi, 1-1-es döntetlennel záruló Libertadores Kupa negyeddöntő után irigylésre méltó nyugalommal állt neki cigarettázni az öltözőben. A klub reakciója nem is váratott sokat, Osvaldo szerződését májusban azonnali hatállyal felbontották a klub hírnevéhez méltatlan viselkedés címszóval. A játékost azóta több csapattal hírbe hozták, többek között az átigazolási időszak utolsó napján az olasz élvonalban szereplő Chievo gárdájával. A felek meg is egyeztek egymással, már csak a szerződések aláírása maradt volna hátra, amikor Osvaldo azzal kereste fel a klubot: nem szeretne a veronai csapathoz szerződni, mert rockbandájára akar koncentrálni, és abbahagyja a pályafutását. A visszavonulását hihetetlen módon bejelentő játékos – legfőképpen viselkedésének köszönhetően - igazi vándormadár volt, karrierje során 11 klubban lépett pályára. Az olasz válogatott szerelését 14-szer ölthette magára, ezeken a találkozókon négy gólt szerzett. forrás: blikk.hu
2016. 09. 02. 15:20
A német középpályás péntek délelőtt hivatalos Twitter csatornáján közlemény adott ki, melyben bejelentette visszavonulását a válogatottól. A Manchester United játékosa köszönetét fejezte ki a szurkolóknak, csapattársainak és a szövetség minden tagjának, amiért mindig támogatták és hogy egy igazi család tagjaként fantasztikus élményekkel gazdagodhatott. A játékosok a Nationalelfnek csak a legjobbakat kívánja a 2018-as világbajnokság selejtező mérkőzéseihez. Vielen Dank an alle für die tolle Zeit! #DieMannschaft pic.twitter.com/kNrLa7eDvE— Basti Schweinsteiger (@BSchweinsteiger) 2016. július 29. A 31 éves Bastian Scheinsteiger 120 alkalommal öltötte magára a címeres mezt, 24 gólt szerzett, 2014-ben pedig világbajnoki trófeát nyert csapatával. Bastian Schweinsteiger retires from international football with Germany120 caps24 goals 2014 World Cup winner pic.twitter.com/iGVDz2LYwD— Bleacher Report UK (@br_uk) 2016. július 29.
2016. 07. 29. 10:33
Christian Fuchs, a Leicester City hátvédje és az osztrák válogatott alapembere nem fog több mérkőzést játszani hazája nemzeti csapatában - adta hírül a Squawka. A 30 éves védő elmondta, hogy megtiszteltetés volt játszani a szülőföldjéért, és köszönetet mondott az edzői stábnak, a játékostársainak és a szurkolóknak az eddigi támogatásért. Fuchs mind a három csoportmérkőzést végigjátszotta a franciaországi Eb-n, a következő napoktól azonban már csak a klubcsapatára, a Leicester Cityre koncentrálhat.
2016. 06. 29. 21:40
Olvasói sztorik