turan

A Barcelona török középpályása, Arda Turan elárulta, hogy januárban 50 millió eurós ajánlatot tett érte egy kínai klub. A tavaly nyáron Atlético Madridból távozó játékos barcelonai karrierje nem indult jól, ráadásul éppen 2016 januárjában igazoltak Kínába olyan klasszisok, mint Ramires, Jackson Martínez, Gervinho, vagy éppen Alex Teixeira. - Egy kínai klub 50 millió eurót ajánlott értem a Barcelonának az előző idényben, de a klub visszautasította. A Barcelona nem 6 hónapra igazolt engem - mondta Turan Beyaz TV-nek. A 29 éves, 94-szeres török válogatott futballista 2015-ben 34 millió euróért igazolt Madridból Barcelonába, de az első szezonjában mindössze 10 tétmeccsen lépett pályára, jelenlegi értékét pedig 28 millióra becsülik.
2016. 10. 09. 15:38
A Barcelona török támadó középpályása, Arda Turan elmondta, hogy hol fejezné be a labdarúgó pályafutását. A Radyospor készített interjút a futballistával, aki több dologról is említést tett. - A szándékom mindig a török futball segítése. Megígérem, hogy mindent megteszek, ami tőlem telik e cél érdekében. Ha hívnak, akkor megyek, de ha nem, akkor nem. Nem kívánok többet erről a helyzetről nyilatkozni. Jelenleg nagyon jól élek itt, Spanyolországban és a Barcelona sikeréért dolgozom - kezdte Arda. - Barcelona a legjobb csapat az egész világon. Úgy érzem, hogy ide tartozom. Ha egy percre kell beálljak, akkor egy percet fogok játszani. Ha az szükséges, hogy ott üljek a padon, akkor ott fogok ülni. Mindent megteszek akkor is, ha kezdőként lépek pályára. Az edzőm mindig elégedett velem. Barcelonában szeretném fejezni a pályafutásomat - szögezte le Arda Turan. forrás: goal.com
2016. 10. 05. 08:33
Olvasói sztorik