török

Biztosan eldőlt, hogy az AC Milanban folytatja pályafutását a Bayer Leverkusentől távozó török középpályás, Hakan Calhanoglu. A milánói klub hivatalos honlapján számolt be arról, hogy a 23 éves szabadrúgás-specialista megérkezett Milánóba, és a következő napokban átesik az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, majd aláírja szerződését. A 26-szoros válogatott támadó középpályást állítólag 20 millió euróért vásárolja a Milan a Levertől, amely 2014-ben, 14 millióért szerződtette Hamburgból. Az AC Milannak Calhanoglu a hatodik nyári igazolása Fabio Borini, Franck Kessié, Mateo Musacchio, Ricardo Rodríguez és André Silva után.
2017. 07. 02. 16:44
Koman Vladimir a mögöttünk hagyott szezonban az Adanaspor alkalmazásában állt, csapatával viszont az utolsó, 18. pozícióban végeztek a török élvonalban, ezzel a klub a 2017-2018-as idényt a másodosztályban kezdheti meg. A magyar középpályás 31 mérkőzésen egy gólig és ugyanennyi gólpasszig jutott, legújabb bejegyzéséből pedig az is kiderül: a kulcspasszok kiosztásában nagyon előkelő helyen végzett. A lenti listán jól látszik, hogy nyolcadik az összetett rangsorban. Key passes of the turkish superlig season Voli Koman (@kvoli) által megosztott bejegyzés, 2017. Jún 19., 14:38 PDT
2017. 06. 20. 08:17
Olvasói sztorik