szurkolók

Náci gesztusok miatt örökre kitiltott a futballstadionokból két szurkolót az sngol szövetség (FA). Egyikük náci köszöntéssel fordult a német drukkerek felé a két ország válogatottjának márciusi barátságos mérkőzésén Dortmundban, másikuk Hitler-bajuszt formált magának az ujjaival, másik kezével pedig torokelvágást mímelt. Mindketten az England Supporters Travel Club nevű csoport tagjai, akik idegenbe is elkísérik a nemzeti együttest. Az FA a klub további 25 tagját sújtotta hosszabb-rövidebb idejű kitiltással különböző rendbontások miatt. Az angol válogatott szombaton Skóciában vív világbajnoki selejtezőt.
2017. 06. 07. 15:04
Mint ismert, két évvel ezelőtt még a román harmadosztályban játszott a Sepsi OSK, amely a most futó szezon utolsó előtti fordulójában matematikailag is bebiztosította a feljutást az élvonalba. Az utolsó játéknapon a sepsiszentgyörgyiek a Miovenit fogadják, a mérkőzésre pedig rengeteg magyar szurkoló is ellátogatott, és már órákkal a kezdés előtt remek hangulatot teremtettek a Székely Légió helyi csoporttal együttműködve.
2017. 06. 03. 13:00
Legalább öt ember meghalt, és minimum kéttucatnyian megsérültek vasárnap a hondurasi fővárosban, Tegucigalpában, mert pánik tört ki a közép-amerikai ország labdarúgó-bajnokságának döntőjén – közölték a helyi katasztrófavédelem tisztviselői. Focirajongók százai próbálták meg áttörni a stadion körüli akadályokon, hogy bejussanak a mérkőzésre, ekkor tört ki hatalmas tülekedés. Miguel Osorio, a helyi egyetemi kórház szóvivője elmondta, hogy gyerekek is vannak a sérültek között. Oscar Triminio százados, a hondurasi tűzoltóság képviseltében arról számolt be, hogy 25 ember sérült meg az eszeveszett lökdösődésben a nemzeti stadionban, ahol a Motagua és a Honduras Progreso mérkőzöttek meg egymással. A meccset 3-0-ra a Motagua nyerte, így 7-1-es összesítéssel elhódította a bajnoki címet a CS Honduras csapatával szembeni párharcban.
2017. 05. 29. 08:35
Az NB I utolsó fordulója következik szombaton, amikor is több lényegi kérdés is eldől. A mai napon már beszámoltunk arról, hogy a bajnoki címről döntő Budapest Honvéd-Videoton összecsapásra már alig kapható jegy, így szinte biztosan telt ház előtt küzdhetnek a csapatok az aranyéremért. A dvtk.eu tájékoztatása szerint a Vasas elleni meccshez hasonlóan a Diósgyőr-Debrecen találkozón is teltház lesz Mezőkövesden, hiszen a hazai szektorokba értékesíthető belépőjegyek több mint öt nappal a kezdő sípszó előtt, hétfőn 16 órakor elfogytak.
2017. 05. 22. 17:35
Nem jutottak messzire azok a szurkolók, akik a csapat bennmaradása feletti örömükben ellopták a Hamburger SV stadionjából az egyik keresztlécet. A két fiatalember szombaton a Wolfsburg legyőzése után az ünneplő tömeggel jutott be a pályára, és – egyelőre ismeretlen módon – leszedte az egyik kapu keresztlécét. Több mint 14 kilogrammos relikviájukkal aztán elindultak hazafelé, de balszerencséjükre a főpályaudvar melletti rendőrőrsről észrevették őket, és elkobozták a zsákmányt. A Bundesliga zárófordulójában a kiesés elkerüléséért vívott rangadón a Hamburg 2-1-re verte a Wolfsburgot, így utóbbinak kell osztályozót játszania a bennmaradásért. A diadalt követően a HSV-szurkolók beözönlöttek a pályára, és többen gyepdarabokat vittek magukkal emlékül.
2017. 05. 22. 11:10
Olvasói sztorik