NB I

Megbékélésre és összefogásra buzdítanak a Fradi-szurkolók

Továbbra is hisznek a szkennermentes kupadöntőben.

Az FTC ismét döntőbe jutott a Magyar Kupában, ennek apropóján az egyik szurkolói portálon, a ckozep.hu oldalon az alábbi közlemény jelent meg:

Nagyon hosszú ideje várunk erre. A Ferenczvárosi C-közép fennállása óta a párbeszédet szorgalmazza, s bár az események néha próbálták eltéríteni, ettől soha nem tágított.

Most közel járunk egy hatalmas lépéshez. Kubatov Gábor hetek óta tárgyalásokat folytat a Ferencváros táborával, a megegyezés tényleg nincs már túl messze. Talán ennek része volt az is, hogy bár megtehették volna, a Fradi szurkolói csoportjai szervezetten nem vettek részt a budafoki kupamérkőzésen, pedig regisztrációra sem volt szükség.

Mivel a kupadöntő MLSZ-szervezés, nyugodt szívvel megvalósulhatna akár a válogatott mérkőzésekéhez hasonló jegyértékesítés, a nemzeti csapat mérkőzéseire csak személyi azonosítással is be lehet jutni. Ne legyen tehát kötelező a szkenner, amely a Fradi-család szakadásának egyik elrettentő szimbóluma!

Csapatunk, a Ferencváros sorozatban immár harmadik évben jutott be a Magyar Kupa fináléjába. Használjuk ki, hogy idén is saját pályánkon kerül megrendezésre! Mindenki emlékszik rá, hogy a Vasas a jelenlegi bajnoki szezonban kétszer is elvitte a három pontot az Üllői útról. Kizárólag fergeteges buzdítással, kilencven (vagy százhúsz) percen át tartó pokoli hangulattal győzhetjük le riválisunkat, amellyel a bajnoki bronzért is küzdünk.

Legyen május 31. ismét az összefogás napja! Töltsük meg együtt a Groupama Arénát! Legyen ez a megbékélés és összefogás napja!

Olvasói sztorik