Győzelemmel zárta a bajnokságot a Szigetszentmiklós az NB II Nyugati-csoportjában. A csapat ezúttal az MVM Paks II otthonában tudott nyerni. Horváth Ferenc edző együttese a már a negyedik percben hátrányba került: egy formás baloldali akció után, Csehi Tamás révén vezetést szerzett a házigazda, ám ezt követően fokozatosan átvette az irányítást az SzTK. Ennek eredményeként Urbán Gábor kihasználta helyzetét, a félidő közepén sikerült egyenlítenie egy rögzített helyzetet követően. Szamosi Tamás ballábas szabadrúgása nem sokkal később utat talált a bal alsó sarokba, így előnnyel mehetett szünetre a látogató. Az alacsony színvonalú, nem túl izgalmas második félidőben nem forogtak veszélyben a kapuk, így lényegében megérdemelten nyert a Szigetszentmiklós, amely ezzel a hetedik helyen végzett, ami a klub történetének legjobb NB II-es eredménye.