szolnok

Újabb felkészülési mérkőzésen lépett szerdán pályára az NB II-es Szolnoki MÁV FC. Ezúttal a Jászberény otthonában vendégeskedett az együttes, melynek soraiban több egykor Szolnokon is megfordult labdarúgó (Ulvicki Mihály, Tisza Kálmán, Kiss Károly, Kis Róbert, Páles Tamás, Mile Krisztián) szerepel. A vendégeknél ezúttal is lehetőséget kaptak próbajátékosok, ezúttal Hajba Tamás (Gyirmót), Papp Szilárd (Felsőtárkány) és Szemerédi Norbert (szabadon igazolható) játékát nézte meg a szakmai stáb. A Szolnok már az első félidőben eldöntötte a meccset: 3-0-s előnyre tett szert, ami ki is tartott a végéig. – Azt gondolom, hogy az első félidőben abszolút megmutatkozott az osztálykülönbség. Jól, fegyelmezetten futballoztunk, még úgy is, hogy a felkészülés harmadik hetében vagyunk, éppen ezért tegnap és tegnap előtt is kettőt edzettünk. Nagyon szép gólokat rúgtunk, abszolút jó benyomást keltettek a fiúk. A második félidőben több cserét végrehajtottunk, ekkor már kiegyensúlyozottabb volt a játék, ugyanakkor egy percig nem volt kérdés, hogy a magasabb szintet és a minőséget mi képviseljük. A célnak megfelelt a mérkőzés, s köszönjük a Jászberénynek ezt a lehetőséget, hogy tudtunk egy jó mérkőzést játszani – értékelt Csábi József vezetőedző a klub honlapján.
2016. 01. 20. 18:08
Kedden három játékossal közös megegyezéssel szerződést bontott a másodosztályú Szolnoki MÁV FC. A kapus Pokorni Péter, a védő Papucsek Barna és a középpályás Tóth Bence mostantól szabadon igazolható – derül ki a klub honlapjának beszámolójából.
2015. 12. 02. 13:58
A másodosztályban szereplő Szolnoki MÁV FC Kft. tulajdonosainak mai döntése alapján a klub eddigi sportigazgatója, Csábi József veszi át a vezetőedzői feladatokat 2015. október 26-tól. A szombati, Siófok elleni bajnoki mérkőzésen a megbízott edző Balog Pál irányítja a csapatot - írja a klub hivatalos honlapja.
2015. 10. 23. 22:13
Az utóbbi hetek eredménytelensége miatt hétfőn Kis Károly és a Szolnoki MÁV FC közös megegyezéssel szerződést bontott. A klub vezetése megköszönte az edző eddigi munkáját és további sok sportsikert kíván neki. – Volt egy bravúros bennmaradás, ezen kívül értünk el nagyszerű eredményeket, akár a bajnokságban, akár a kupákban. Minden évben léptünk előre, egyet viszont kár lenne tagadni, hullámvölgybe kerültünk. Számomra nagy öröm, hogy nagyszerű emberekkel dolgoztam együtt. Továbbiakban csak a jövővel kívánok foglalkozni – nyilatkozta a klub honlapjának Kis Károly.
2015. 10. 19. 12:21
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon Két, az előző szezonban a Mezőkövesd-Zsóry FC-t erősítő játékos is a Szolnoki MÁV FC-ben folytatja pályafutását – írja a mezőkövesdi klubholap. Az U20-válogatottal 2009-ben világbajnoki bronzérmet szerző Balajti Ádám szerződést bontott a klubbal, míg Búrány Zoltán kontraktusa június végén lejárt, s a vezetők nem hosszabbítottak vele.
2015. 07. 23. 19:06
Olvasói sztorik