szerbia

Menesztette Radovan Curcicot, a szerb labdarúgó-válogatott edzőjét a sportági szövetség (FSS) szerdán. A 44 éves Curcic 2010 óta dolgozott szövetségi edzőként, a felnőtt válogatottat pedig 2014 óta irányította, de a június 10-én kezdődő franciaországi Európa-bajnokságra nem jutottak ki. Bár az FSS egyelőre nem nevezte meg utódját, a szerb sportsajtó értesülései szerint a 62 éves Slavoljub Muslin lesz a következő szövetségi kapitány, aki korábban Franciaországban, Marokkóban, Bulgáriában, Ukrajnában, Belgiumban, Fehéroroszországban, Cipruson és Oroszországban is dolgozott. A szövetség tájékoztatása szerint a válogatott menedzsere, Savo Milosevic lemondott posztjáról.
2016. 04. 27. 19:04
Szombat hajnalban megölték a Crvena zvezda egyik szurkolóját, emiatt elhalasztották a Borac Cacak elleni, délutánra kiírt szerb bajnoki mérkőzést. A fővárosi csapat szimpatizánsai hajnalban érkeztek meg Boracra, ahol összecsaptak a helyi huligánokkal. A helyi kórház tájékoztatása szerint egy 1995-ös születésű Cz-drukker életét már nem tudták megmenteni. A liga vezetői a két klub, a szövetség és a belügyminisztérium illetékeseivel folytatott egyeztetés után döntöttek a mérkőzés elhalasztásáról.
2016. 04. 23. 16:44
Olvasói sztorik