szepesi

Hajdú B. István, az M4 Sport vezető sportkommentátora kapta a Szepesi-, míg Tóth Mihály családja az Östreicher-díjat, amelyet idén második alkalommal ítélt oda a Puskás Nemzetközi Futball Alapítvány. A pénteki ünnepélyes díjátadón Szöllősi György, az alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, minden évben egy, a magyar labdarúgás ügye iránt elkötelezett sportújságírót tüntetnek ki a Szepesi György-díjjal. Indoklása szerint negyedszázados kiemelkedő színvonalú futballkommentátori munkája és a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokságot emlékezetessé tevő, páratlan sportriporteri teljesítménye alapján esett idén a kuratórium választása a 47 éves, és már Prima Primissima- és Feleki-díjas Hajdú B. Istvánra. Az elismerést Szepesi György és a tavalyi díjazott, Novotny Zoltán adta át. A kuratórium vezetője emlékeztetett arra, hogy a felkészült és hozzáértő díjazottat többek között mindig könnyed és szellemes, olykor finoman ironikus, de másokat soha sem sértő stílusa, jellegzetes orgánuma, szép és szabatos magyar beszéde, valamint szállóigévé lett szóviccei együtt tették a magyarok kedvenc sportriporterévé. Kitért arra is, hogy Hajdú B. István hosszabb-rövidebb megszakításokkal 1991 óta van jelen a közmédia rádiós és televíziós sportközvetítéseiben kommentátorként, miközben több olimpiáról, labdarúgó világ- és Európa-bajnokságról, valamint számos Bajnokok Ligája-mérkőzésről tudósított. Az Östreicher Emilről - Puskás Ferenc egykori játékosügynökéről, az 1956-os Bp. Honvéd, valamint az 1980-as évek magyar válogatottjának menedzseréről - elnevezett díjjal évről évre egy olyan családot részesítenek elismerésben, amelynek tagjai egy már elhunyt, korábbi nagy futballista pályafutását, életét segítették a háttérből a nyugodt családi légkör megteremtésével. A díjat Gellei Imre korábbi szövetségi kapitány nyújtotta át Hamzsek Jolánnak, az 1954-es vb negyeddöntőjében és fináléjában is szerepelt Tóth Mihály feleségének, valamint Máltán élő lányuknak, Tóth Zsófiának. Az Újpestben 240 bajnoki mérkőzésen 41 gólt szerzett balszélső az Aranycsapatnak a nyugatnémetektől Bernben 3-2-re elszenvedett veresége után az egyik bűnbak lett a szurkolók szemében, mert némileg váratlanul került be a kezdőcsapatba. Ezután már csak egyszer szerepelhetett címeres mezben. Mindkét díjat egymillió forintos pénzjutalom kíséri.
2016. 12. 02. 11:01
Novotny Zoltán rádiós sportriporter kapta a Szepesi-, míg Czibor Zoltán húga és családja az Östreicher-díjat, amelyeket most első alkalommal ítélt oda a Puskás Nemzetközi Futball Alapítvány.
2015. 08. 19. 13:25
Olvasói sztorik