sérülés

Gera Zoltán kisebb sérüléssel, a karján kötéssel lépett pályára az MTK elleni örökrangadón szombat este, majd a második félidőben egy párharcot követően vérezni kezdett a feje. Cserére ekkor már nem volt lehetőség, ezért rövid, de alapos ápolás után folytatta a játékot, kötéssel a fején. Ez a látvány ihlette meg az ulloi129.hu szurkolói portál szerkesztőit, és elkészült az alábbi, rendkívül találó és humoros kép:
2017. 05. 07. 14:19
A The Sun legfrissebb beszámolója szerint Luke Shaw vélhetően a 2016-2017-es szezonban már nem lép pályára, miután ínszalag-sérülést diagnosztizáltak nála. Az angol játékos még a Swansea elleni bajnokin (1-1) dőlt ki a sorból, már a 9. percben le kellett cserélni. Sajtóhírek szerint a 21 éves bekk egy specialsitát keres fel, hogy a rehabilitációját minél hamarabb felgyorsítsák, de elképzelhető, hogy ebben a szezonban már tétmérkőzésen nem lép pályára. A védelem összeállítását illetően nem lesz könnyű helyzetben Jose Mourinho a nagy hajrára nézve: Eric Bailly mellett Marcos Rojo sem bevethető, míg Chris Smalling és Phil Jones épp csak visszatérés előtt áll.
2017. 05. 02. 12:41
Úgy tűnik, hogy vezéráldozattal járt a Juventus számára a pénteki, Atatalanta elleni 2-2-es döntetlen, ugyanis nagy valószínűséggel a szezon hátralévő részére kidőlt a torinóiak olasz válogatott védője, Daniele Rugani. A 22 éves középhátvédnél kisebb lábtörést állapítottak meg az orvosok, amivel eldőlt, hogy a Monaco elleni Bajnokok Ligája elődöntőt biztosan ki kell hagynia.
2017. 05. 01. 09:40
Olvasói sztorik