Sandefjord

A norvég másodosztály 14. fordulójában a Sandefjord 3-2-re nyert a vendég Jerv ellen. A hazaiak győztes gólját Kovács Péter szerezte a 85. percben. A rutinos csatár együttese továbbra is a második helyen áll, ő pedig az ötödik gólját lőtte az idényben.
2016. 06. 26. 16:09
A norvég másodosztályú bajnokság tizenharmadik fordulójában Kovács Péter együttese, a Sandefjord két nyeretlen mérkőzés után idegenben győzött 2-0-ra a Bryne otthonában. A mérkőzést csak a kispadon kezdte a magyar csatár, és a 66.percben állt be, amikor már kétgólos volt a csapata előnye. A Sandefjord ezzel ismét átvette a vezetést a tabellán, igaz lehet, hogy csak ideiglenesen, hiszen a második helyen lévő Kristiansund később játszik.
2016. 06. 19. 18:08
A norvég másodosztályú bajnokság 11. fordulójában Kovács Péter csapata, a Sandefjord 1-0-ás vereséget szenvedett idegenben, a Kongsviner otthonában. A magyar csatár a kispadon kezdte a találkozót, és a vendégek első cseréjeként, a 69. percben lépett pályára. Gólt sem neki, sem pedig csapatának nem sikerült szereznie, így hét győztes összecsapás után szenvedett először vereséget a Sandefjord, és mivel a vetélytársuk, a Kristiansund győzött, így visszacsúsztak a második helyre.
2016. 06. 05. 19:54
Olvasói sztorik