Rose

A csütörtöki Sun számolt be arról, hogy nyáron a Tottenham Hotspur három sztárja is Manchesterbe költözhet. A szóban forgó játékos nem más, mint Danny Rose, Kyle Walker és Eric Dier. A balszélső Rose-t a Manchester Cityvel hozták szóba, miközben a Spurtsnél azt hangsúlyozzák, hogy a következő szezon végéig semmiképpen nem válnának meg a 26 éves angoltól – akinek 2021-ig van érvényes szerződése. A szintén 26 éves Walker is a City kívánságlistáján szerepel – kontraktusa szintén 2021-él a Tottenhamnél. A 23 éves Eric Diert a Manchester United szemelte ki, a védekező középpályás leigazolását Jose Mourinho szorgalmazza. Mauricio Pochettino gárdája remekelt a 2016-2017-es szezonban, jelenleg másodikok a PL-tabellán és biztos résztvevői a jövő évi BL-csoportkörnek.
2017. 05. 18. 20:06
A Tottenham angol válogatott védője, Danny Rose visszautasított egy ajánlatot, melyet Kínából kínáltak. A Transfermarkt szerint 14 millió euróra taksált 26 éves balbekkért a kínai szuperligában szereplő csapat tett ajánlatot, és a játékos évi 14.5 millió fontot (5.2 milliárd forintot) keresett volna évente, Rose azonban hű maradt a londoni klubhoz. Azt nem hozták nyilvánosságra, hogy melyik kínai klub tett ajánlatot - írja a The Sun.
2017. 02. 15. 13:36
Mauricio Pochettino menedzser lassan minden kulcsjátékosát a londoni klubhoz láncolja, ugyanis Danny Rose is meghosszabbította 2021-ig a Tottenham Hotspurrel kötöt szerződését. A 26 éves védő kihagyhatatlan tagja a Sarkantyúsok kezdőcsapatának, az előző szezonban 30 mérkőzésen 1 gólt és 4 gólpasszt jegyzett. Rose szárnyalása nem maradt észrevétlen: a leedsi nevelésű védő a válogatottba is beverekedte magát, a nyári Eb-n négy meccsen is pályára léphetett a háromoroszlánosoknál - írja a goal.com
2016. 09. 22. 15:12
Olvasói sztorik