roma

Négy hétig nem játszhat Daniele De Rossi, az AS Roma és az olasz válogatott futballistája. Klubja közlése szerint a középpályás a szerdai, Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen izomsérülést szenvedett a bal lábában. A 32 éves játékos a 77. percben, csereként lépett pályára, miután felépült egy korábbi sérülésből. A római nyolcaddöntős találkozó 2-0-s vendégsikerrel végződött. A visszavágót március 8-án rendezik Madridban.
2016. 02. 20. 14:36
Az angol bajnokság újonca, a Bournemouth a szezon végéig kölcsönvette az AS Romától Juan Iturbét. A szigetországi klub bejelentése szerint amennyiben elégedettek lesznek a 22 éves játékossal, az idény végén megvásárolhatják a játékjogát – az anyagi részleteket nem hozták nyilvánosságra. Iturbe Argentínában született, de később a paraguayi korosztályos válogatottakban, majd a felnőtt csapatban is szerepelt. Az AS Romához 2014-ben igazolt, 39 meccsen három gólt szerzett. A szélső pénteken már együtt edzett új csapatával, de a szombati, Leicester City elleni bajnokin még nem lesz bevethető. A Bournemouth, amely története első élvonalbeli szezonját futja, a bajnokság félidejében a 16. helyen áll a húszcsapatos mezőnyben.
2016. 01. 02. 08:31
Olvasói sztorik