real madrid

A Real Madrid vezetőedzője, Zinédine Zidane csütörtökön interjút adott az RMC-nek, amelyben őszintén nyilatkozott Cristiano Ronaldóról, a királyi gárda utóbbi gyenge formájáról és a saját jövőjéről is. - Tudom, hogy hol vagyok, meg kell találnom a megoldást. Nem történt katasztrófa, de valami nem jó. Azt gondolom, hogy nem fizikai problémáról beszélünk, hiszen az első tíz percek büntetnek meg minket, a meccsek elején pocsékul játszottunk, főleg Villarrealban. Mentális gondok vannak, igyekszünk rájönni, mi okozza - kezdte Zidane. A tréner a közelmúltban az egyik bajnokin lehozta Ronaldót, ami miatt a média és a portugál klasszis is kérdőre vonta. - Örülök, hogy Ronaldo bosszús, ha lecserélem, ez is mutatja, hogy érdekli őt a játék és hozzá akar tenni a csapat sikereihez. Elmondtam neki ezt, túl vagyunk az eseten. Hatvan meccset játszottunk eddig ebben az évben, az én időmben két év alatt volt ennyi mérkőzés, és kétlem, hogy hatvanöt mérkőzésen képes lenne valaki ugyanúgy teljesíteni. Mindig beszélek a játékosokkal erről is, kikérem a véleményüket, s csak ezután döntök. A korábbi aranylabdás francia tréner a saját jövőjéről is beszélt. - Nem félek attól, hogy kirúgnak, ez előbb-utóbb úgyis bekövetkezik. Nagyon élvezem azt, amit csinálok, szeretem a munkámat, még ha néha nem is könnyű. Viszont tanulni akarok és fejlődni. Minden nap tanul az ember, amikor ilyen remek játékosokkal dolgozik, még a harmadik számú kapussal való külön gyakorlat is élvezetes számomra. Az egész hét érdekes, nem csak a mérkőzések, mert kiváló csapattal dolgozom, amelyet kiváló emberek alkotnak.
2016. 10. 07. 09:55
Egybehangzó sajtóhírek szerint a Real Madrid Cristiano Ronaldóval és Gareth Bale-lel is megállapodott szerződésük meghosszabbításáról. Az Express értesülései szerint Cristiano Ronaldo 2021-ig írt alá, míg Gareth Bale számára egy szintén hosszútávú szerződés keretében 91 millió fontot kínált a királyi gárda, amivel a Manchester United jövő nyári érdeklődését szeretné megakadályozni. A spanyol Cope rádióállomás információja alapján a walesi klasszis már alá is írta az új megállapodást, de további részleteket nem közöltek. A további hírek szerint Toni Kroos és Luka Modric is közel áll a szerződéshosszabbításhoz, Keylor Navasnak pedig megdupláznák a fizetését annak érdekében, hogy marasztalják Madridban.
2016. 10. 06. 14:43
A Real Madrid egykori vezetőedzője, Fabio Capello szerint Cristiano Ronaldo fizikai állapota a legfőbb baj a királyi gárdánál. Zinédine Zidane együttesének nem megy mostanában a bajnokságban, ugyanis zsinórban három döntetlent értek el, melynek köszönhetően vissza is estek a második helyre. Ronaldo mindössze négy mérkőzésen játszott, hiszen térdsérüléssel bajlódott a szezon elején és egyelőre egy gólt, valamint egy gólpasszt jegyez. Fabio Capello szerint Ronaldo árt a csapatnak, hiszen egyértelmű, hogy nincs százszázalékos állapotban. – Jelenleg Cristiano Ronaldo okozza a gondokat Madridban. Mindenki tudja, hogy ő a legjobb játékosuk, de egyértelmű, hogy nincs jó fizikai állapotban – mondta az Onda Ceronak.
2016. 10. 06. 10:02
Olvasói sztorik