real madrid

A közelmúltban vált hivatalossá, hogy Oscar a Chelsea-ből és Carlos Tévez a Boca Juniorsból óriási pénzekért Kínába igazoltak, valamint vasárnap robbant a bomba, miszerint a PSG klasszisa, Angel Di María is Ázsiába szerződhet. A spanyol Marca a hétfői kiadásában egy újabb nevet dobott fel, szerintük ugyanis a Real Madrid portugál védője, Pepe már fél lábbal Kínában van. A bekk szerződése 2017 nyarán jár le a királyi gárdával, és egyelőre nem jutottak egyezségre a hosszabbításról, így akár ingyen is távozhat. A 33 éves védőt a Manuel Pellegrini által irányított Hopej China Fortune hívja, és évi 10 millió eurós fizetéssel csábítja, amely a duplája jelenlegi madridi bérének.
2016. 12. 26. 13:28
A Real Madrid kedden hivatalos csatornáin azt közölte, hogy a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) a FIFA két átigazolási időszakra szóló eltiltását egyre csökkentette, így a királyi gárda nem regisztrálhat új játékosokat a 2017-es téli átigazolási időszakban, viszont jövő nyáron már igen. Korábban a Real Madrid mellett az Atlético Madridot is azért meszelte el a FIFA, mert a klubok megszegték a 18 éven aluli játékosok klubváltására vonatkozó szabályokat. A bíróság döntése után a Real Madridnál csalódottságuknak adtak hangot, ám a háttérben Florentino Pérez alighanem már dörzsöli a tenyérét. A madridiak már közel két éve nem igazoltak senkit a csapatba, a nyáron mindössze Álvaro Morata visszatérésével kellett beérniük a szurkolóknak. A keddi bejelentés után azonban felrobbant a zuhanyhíradó kabinja és nyomban találgatások sora látott napvilágot. Bár Zinedine Zidane a mostani kerettel többek között nyert egy Bajnokok Ligáját, a minap pedig egy klub-vb-t, nem mellékesen pedig magabiztos előnnyel vezeti a spanyol bajnokságot is a Barcelona előtt, óriási meglepetés lenne, ha 2017-ben a blancók nem szerződtetnének egy galacticót vagy legalábbis egy nagy nevet. A szurkolók és a klubhoz közel állók első számú célpontja a Borussia Dortmund gaboni sztárcsatára, Pierre Emerick Aubameyang. Az afrikai támadó a BL-ben oda-vissza bevette a királyi gárda kapuját, ám igazán jó benyomást azzal a nyilatkozatával tett a madridiakra, amiben arról értekezett, hogy szeretne nagyapja kedvében járni, aki a Real Madrid futballistájaként látná unokáját. Aubameyang jelenleg a világ egyik legjobb formában lévő befejezőcsatára, a Bundesligában 14 meccsen 16, míg a BL-ben 5 találkozón 4 találatnál jár. A gaboni piaci értékét jelenleg 45 millió euró körüli összegre taksálja a transfermarkt.de, ám mivel 2020-ig szóló szerződése van a Borussia Dortmunddal, egy téli vagy nyári kérőnek ennél az összegnél magasabbat kell majd ajánlania a németeknek, hogy létrejöjjön az üzlet. A közösségi oldalakon viszont több madridista is arra buzdítja a klubvezetést, hogy világrekordot jelentő összeget se sajnáljanak Aubameyang megszerzéséért. Ismerve Florentino Pérezt, nem kizárt, hogy a nyáron teljesíti a drukkerek akaratát - adta hírül a hatharom.com
2016. 12. 23. 12:53
Egybehangzó kolumbiai és spanyol sajtóhírek szerint Bogotában, a Brit Nagykövetségen járt James Rodríguez, aki minden valószínűség szerint vízum-papírügyeit rendezte. A Real Madridnál mellőzött szélső rövid időn belül a Chelsea játékosa lehet. Nemrégiben a játékos azt nyilatkozta: „Nem tudom garantálni, hogy a téli szünetben nem váltok klubot." Sajtóhírek szerint a Chelsea 75 millió fontot fizetne a kiszemeltjéért, aki a Kínába távozó Oscart helyettesíthetné Londonban. A Mirror ezzel párhuzamosan a Chelsea-drukkereket kérdezte, jó döntés lenne-e a klub részéről leigazolni Jamest. 78 százalékuk mondott igent, íme:
2016. 12. 22. 14:02
Olvasói sztorik