Rashford

A Manchester United csúcstehetsége, Marcus Rashford a vb-selejtezőre készülő felnőtt angol válogatottba nem kapott meghívót, ellenben az U21-es csapatban számoltak vele. A 18 éves csatár sokáig nem bánkódott, Norvégia ellen klasszikus mesterhármast lőtt a korosztályos csapatban debütálásként – az angolok 6-1-es sikert arattak az Eb-selejtezőn. A triplával a fiatal játékos nem csak a szövetségi kapitánynak, de Jose Mourinhónak is üzent. Rashford a Premier League első három fordulójában csak a kispadon kezdett, majd a Hull Ciy ellen legutóbb csereként beállva lőtt győztes gólt. Hétvégén manchesteri derbi következik, Rashford pedig abban reménykedik, a City ellen több lehetőséget kap portugál mesterétől. – Természetesen játszani szeretnék, amennyit csak lehet, mivel tudom, nagyszerű mérkőzés előtt állunk. Mindenki nagyon izgatottan várja már a városi rangadót – nyilatkozta a tehetség, aki azt is elárulta: a norvégoknak lőtt három gólja közül a tizenegyes a kedvence, mivel profi futballistakén büntetőből most volt először eredményes. Az U21-es válogatott szakvezetője, Gareth Southgate elismerően nyilatkozott játékosáról. – Amikor lecseréltem, megköszöntem neki a munkáját. Egy hétig dolgoztunk együtt, a mentalitása egyszerűen lenyűgözött. Nagy alázattal érkezett meg az edzőtáborba, remélem, hozzáállása a jövőben sem változik – bizakodott a mester.
2016. 09. 07. 11:46
A Manchester United 18 éves csodagyereke, Marcus Rashford Wales ellen csereként jutott szóhoz az angol színekben, ezzel pedig ő lett a Háromoroszlánosok legfiatalabb játékosa, aki valaha pályára lépett az Eb-k történetében. A gólerős tini már a bemelegítés során olyan trükköt mutatott be, amit talán még Neymar is megirigyelne. Íme a felvétel: Rashford m'a régalé a l'échauffement pic.twitter.com/N8RL1laL8j— Bxnto (@Bxnto_) 2016. június 16.
2016. 06. 17. 18:34
Olvasói sztorik