puskás

Az NB II hétközi 33. fordulójának nyitómeccsén a listavezető Puskás Akadémia a Nyíregyháza Spartacust látta vendégül és győzte le 3-1-re. A felcsútiak hamar hátrányba kerültek, mivel a 3. percben egy szép támadás végén Rudolf Gergely passzát Takács Tamás lőtte a kapuba. Nem késett azonban sokat a válasz, a középkezdéssel együtt öt érintés után Prosser kapásból bombázott Megyeri kapujának jobb alsó sarkába. Szenzációs gól volt, mutatjuk is
2017. 05. 03. 21:16
Puskás Ferenc megelőzte korát tehetségével, szorgalmával és játékintelligenciájával – mondta Hencsei Pál olimpiatörténész az M1 aktuális csatorna műsorában, a 90 éve, 1927. április 1-jén született Puskás Ferencre, minden idők legjobb magyar labdarúgójára emlékezve. A szakértő hozzátette: a Puskás Ferenc által irányított Aranycsapat évekig veretlen volt. Közvetlenül az 1956-os forradalom előtt is négy, idegenben játszott válogatott mérkőzést megnyertek, ennek ellenére a magyar sportvezetés már korábban eldöntötte, hogy nem vesznek részt a melbourne-i olimpián. Világhírét a Spanyolországban elért eredményei még inkább megerősítették. Két évig el volt tiltva, már öregnek tartották, és el is hízott, de mindent elkövetett, hogy bekerüljön a Real Madrid csatársorába, és ez rövid időn belül sikerült is – emelte ki Hencsei Pál. A Real Madridban olyan eredményeket ért el, amelyek máig a legkiemelkedőbbek, emiatt az egész világon ismerik, mint magyart, és a leghíresebb futballisták egyikét – hangsúlyozta az olimpiatörténész.
2017. 04. 02. 10:23
Olvasói sztorik