penta

A Honvéd-Penta Kupa harmadik fordulója után kialakult a hétfői helyosztók programja. A döntőt a tavalyi győztes, dán BK Aalborg játssza a Puskás Akadémiával. A Bp. Honvéd hajszállal maradt le a döntőről, mindössze egy gólon múlott a finálé. Simon Miklós együttese a bronzéremért az angol West Bomwich Albion együttesével mérkőzik. Az ötödik helyezett a szerb Partizan és az osztrák Admira közül kerül ki – számolt be a kispestiek honlapja. A hétfői program 5. helyért, 14 óra: Partizan Beograd (szerb) – Admira Wacker (osztrák) Bronzmérkőzés, 16 óra: West Bromwich Albion (angol) – Bp. Honvéd/MFA Döntő, 18 óra: BK Aalborg (dán) – Puskás Akadémia
2016. 07. 31. 15:15
Pénteken kezdődött a Bp. Honvéd rendezésével az immár ötödik alkalommal kiírt Honvéd-Penta Kupa utánpótlástorna. Az első játéknapon a házigazda a dán Aalborggal, a Puskás Akadémia U18-csapata pedig az angol West Bromwich Albion utánpótláscsapatával csapott össze. A felcsúti fiatalok nyitották a tornát egy 2-1-es győzelemmel, míg a Honvéd 1-1-et ért el az angolok ellen – derült ki a kispesti klubhonlap tudósításaiból. Puskás Ferenc LA – West Bromwich Albion (angol) 2-1 (1-0) Gólszerzők: Tóth K. (29.), Tóth B. (83.), illetve Bradley (tizenegyesből 63.) Honvéd-MFA – Aalborg BK (dán) 1-1 (0-1) Gólszerzők: Stoiacovici (70.), illetve Andersen (38.)
2016. 07. 29. 20:21
Olvasói sztorik