p.nagy

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Az NB II-ben szereplő Tatabánya együttese kiharcolta, hogy a következő szezonban is másodosztályú legyen. A csapat irányítását szezon közben vette át az örök beugró P. Nagy László, akinek a munkájával elégedett a város és a vezetőség. – Örültünk, hogy P. Nagy László vezetőedző kihozta a társaságból a lehető legtöbbet, összekovácsolta a gárdát - mondta a kemma.hu-nak Dr. Kancz Csaba, a klub felügyelő-bizottságának elnöke, aki egyben a város alpolgármestere is. - Ezek után teljesen természetes, hogy ő marad a vezetőedző, a szakmai igazgatói poszt megszüntetésével a teljes szakmai irányításért, az együttes összeállításáért ő felel. Az is biztossá vált, hogy a vezetőedző mellett 11 játékos (Dombai, Almási, Djuric, Hegedűs, Tóth G., Kovács, Bakos, Kiss Sz., Ferkó, Móri, Weitner) is elkötelezte magát az alakulathoz, amelyhez két sárisápi labdarúgó, Farkasdi Bertalan és Bozsik József mellett három tatabányai tehetség, Wágner, Szepesi és Polyák is aláírt - írja a kemma.hu.
2013. 07. 07. 13:36
Olvasói sztorik