muntari

Az olasz labdarúgó-bajnokság, a Serie A fegyelmi bizottsága kedden eltiltotta a sereghajtó Pescara középpályását, Sulley Muntarit, aki úgy tiltakozott a Cagliari szurkolóinak rasszista bekiabálásai ellen, hogy elhagyta a pályát. A testület indoklása szerint a szardíniai klubot a szabályzat értelmében nem büntetik meg a vasárnapi eset miatt, mert a kétezer drukker közül csak körülbelül tíz sértegette a bőrszíne miatt a ghánai futballistát. Muntari a hajrában arra kérte a játékvezetőt, hogy a folyamatos rasszista bekiabálások miatt szakítsa félbe a meccset, de a bíró ezt nem tette meg, sőt reklamálás miatt sárga lapot adott a játékosnak. A középpályás tiltakozásképpen - a játékvezető engedélye nélkül - elhagyta a pályát, amiért megkapta második sárgáját, így egy mérkőzést kell kihagynia. Korábban a futballistákat képviselő nemzetközi érdekvédelmi szervezet (FIFPro) felszólította az olasz ligát, hogy vonja vissza Muntari első sárga lapját, és határozottan lépjen fel annak érdekében, hogy ilyesmi soha többé ne fordulhasson elő. A fegyelmi testület a szurkolók rasszista magatartása miatt kedden megbüntette a Laziót és az Internazionalét, egyben figyelmeztetett, ha az eset egy éven belül megismétlődik, szektorbezárás vár a klubokra. Az indoklás szerint hétezer Inter-drukker nagyjából nyolcvan százaléka szidalmazta a Napoli szenegáli középhátvédjét, Kalidou Koulibalyt, és akkor is hasonlóan magas volt az arány, amikor a Lazio fanatikusai az AS Roma német védőjét, Antonio Rüdigert szidták.
2017. 05. 03. 12:06
Levonult a pályáról a Pescara a korábbi ghánai válogatott középpályása, Sulley Muntari, miután a Cagliari elleni mérkőzésen a nézőtérről végig rasszista bekiabálásokat hallott. Az inzultus ráadásul gyerekektől érte a 32 éves afrikai játékost. – Hallottam a kiabálásokat és azt láttam, hogy egy csapat gyerek szidalmaz, miközben a szüleik csak hallgatják, és nem csinálnak semmit – nyilatkozta a korábban az Interben és az AC Milanban is szereplő klasszis, aki hiába jelezte a játékvezetőnek felháborodását, még ő kapott sárga lapot. A rutinos középpályás a bekiabáló drukkerekhez is kiment beszélgetni, de teljesen hiába.
2017. 05. 01. 08:55
Olvasói sztorik