morgan

A csapatkapitány Wes Morgan góljával szerzett vezetést a Leicester City a Sevilla elleni BL-nyolcaddöntő visszavágón. Az angol bajnok a 2-1-re elveszített odavágó után így kiegyenlítette a párharc állását, ráadásul idegenbeli góljának köszönhetően továbbjutásra is áll. Íme Morgan találata! Az 54. percben aztán Marc Albrighton kettőre növelte a Leicester előnyét, amely már összesítésben is vezetett 3-2-re.
2017. 03. 14. 21:22
Aligha kell bárkinek is bemutatni a Leicester City idei szezonját. A Claudio Ranieri irányította együttes vezeti az angol Premier League-et 33 mérkőzést követően, előnye ráadásul hét pont, azaz több mint két győzelemnyi a közvetlen üldöző Tottenham előtt. A csapat kapitánya, Wes Morgan jelentős részt vállalt az eddigi sikerekből, s mint azt egy interjújában elmondta, azért tud ennyire küzdeni, mert erre nevelte a közeg, ahol felnőtt. – Abban az időben nem a pénzről és a luxusról szólt az élet – emlékezett vissza a Meadows-ban felnövő Wes Morgan. – Örültél annak, amid volt, és én egy kifejezetten boldog gyerek voltam. Én, az édesanyám és a lánytestvérem egy háromágyas földszinti, önkormányzati lakásban éltünk. Édesapám nem volt otthon túl sokat. A tanulás ment becsülettel, anyukám pedig egy otthonban dolgozott keményen, hogy megadjon mindent, amit csak tud. A pénzzel szűkén voltunk, de boldog gyerek voltam, anyukám mindent megadott nekünk, amit csak tudott, és ezt sokra értékeltem. Morgan Nottinghamben nőtt fel, ott is az úgynevezett The Meadows-ban. Nem egy túl jó környék… – Elég kemény környék, ami leginkább a drogról, bűnözésről és fegyverekről híres. A barátaim néhány ilyenben érintettek is voltak, börtönbe kerültek – de nekem mindig ott volt a foci. Előkertekben, parkolókban, parkokban játszottunk, bárhol, ahol csak lehetett. Minden lehetőséget kihasználtunk – emlékezett vissza Morgan, hozzátéve, hogy ezekkel a barátokkal most is barátok, hiába járnak külön utakat. A Meadows tette őt is azzá, aki most a bajnoki címért harcol a világ egyik legerősebb bajnokságában. A játékost természetesen a szezonról is kérdezték. Jelezte, túlzónak tartja, hogy néhány szurkolójuk már a legutóbbi hétvégén is „Bajnokcsapat”-feliratú zászlókat lengetett, de tény: innen már csak elbukhatja a bajnoki címet a Leicester.
2016. 04. 16. 08:36
Olvasói sztorik