Az Eb-döntő hőse rettentő peches piros lappal nehezítette csapata dolgát Már az első félidőben tíz emberre fogyatkozott a Real Sociedad. Aranyossy Áron 2024. 08. 29. 07:57 Nemzetközi foci
Négy magyar játékost és öt újoncot figyelhetünk idén a BL-ben Csütörtökön sorsolás! Rangadó 2024. 08. 29. 04:40 Nemzetközi foci
Súlyos eltiltást kapott Szoboszlai csapattársa, aki a lelátón verekedett a Copa-elődöntő után Rajta kívül még négy másik uruguayi kapott eltiltást. Rangadó 2024. 08. 29. 03:33 Nemzetközi foci
A Slovan megverte a Fradit kiejtő Midtjyllandot, és ezzel először játszhat a BL főtábláján Szenzációs gólokat hozott a pozsonyi visszavágó. Rangadó 2024. 08. 28. 23:16 Nemzetközi foci
A Fraditól távozó Samy Mmaee a BL-be jutott új csapatával Az egyik célja máris teljesült. Rangadó 2024. 08. 28. 21:37 Nemzetközi foci
A Fradi edzője szerint ők jobban szeretnék a továbbjutást, mint a bosnyákok Az első meccs 0-0-val zárult Budapesten. A tét az EL-főtábla. Rangadó 2024. 08. 28. 19:34 Magyar foci
Hornyák Zsolt a Fiorentina elleni visszavágó előtt: Semmiképpen sem a védekezésen lesz a hangsúly, hanem a támadófutballon A felcsútiak szerint növeli az esélyeiket, hogy az olasz csapat nincs még csúcsformában. Rangadó 2024. 08. 28. 18:55 Magyar foci
Bognár György terveibe alaposan bekavart a KL-ellenfél edzőváltása Szabó János szerint vissza nem térő lehetőség előtt áll a Paks. Rangadó 2024. 08. 28. 16:51 Magyar foci
Gulácsi Péter szerint komoly változás áll be a kapusok számára a közeljövőben Egy-két éven belül. Aranyossy Áron 2024. 08. 28. 14:53 Magyar foci
Fillérekért igazol olasz támadót a Liverpool A jelenlegi piaci árakhoz képest. Aranyossy Áron 2024. 08. 28. 14:14 Nemzetközi foci
Élet és halál között lebegett vérmérgezés miatt a korábbi magyar válogatott labdarúgó Péter Zoltán hat hetet töltött kórházban.
Bocsánatot kért az ittas sofőr, aki frontálisan ütközött a magyar Davis-kupa-csapat kapitányával Isteni szerencsének tartja Bardóczky Kornél, hogy ennyivel megúszta a december 24-i autóbalesetét.