Koman Vladimir

Koman Vladimir a mögöttünk hagyott szezonban az Adanaspor alkalmazásában állt, csapatával viszont az utolsó, 18. pozícióban végeztek a török élvonalban, ezzel a klub a 2017-2018-as idényt a másodosztályban kezdheti meg. A magyar középpályás 31 mérkőzésen egy gólig és ugyanennyi gólpasszig jutott, legújabb bejegyzéséből pedig az is kiderül: a kulcspasszok kiosztásában nagyon előkelő helyen végzett. A lenti listán jól látszik, hogy nyolcadik az összetett rangsorban. Key passes of the turkish superlig season Voli Koman (@kvoli) által megosztott bejegyzés, 2017. Jún 19., 14:38 PDT
2017. 06. 20. 08:17
A török bajnokság utolsó fordulójában a Koman Vladimirt is foglalkoztató Anadaspor hazai pályán fogadta a harmadik helyért küzdő Fenerbahcét. A magyar játékos a kezdőben kapott helyet és már a hatodik percben betalált, miután magabiztosan értékesítette a büntetőt. Az örömük azonban nem tartott sokáig, a 22. percben már a vendég együttesnél volt az előny. A mérkőzés második félidejében lőtt még egy gólt a Fener, így 3-1-re diadalmaskodott. A 28 éves játékos ugyan az egész szezon során alapembere volt az Adanaspornak, de csupán ez volt az első gólja a már kieső együttesben.
2017. 06. 03. 16:41
Olvasói sztorik