Kassai Viktor
Bár Cardiffban lesz, nem nézi meg a helyszínen a Bajnokok Ligája döntőjét a Bayern München vezérigazgatója, Karl-Heinz Rummenigge. A bajorok vezetője a Kassai Viktor vezette negyeddöntővel indokolta döntését.
– El kell mennem Cardiffba, ECA-elnökként több találkozóm is lesz, de a döntőn nem veszek részt – mondta Rumennigge, aki rátért az okra, a Bayern München vereségével zárult negyeddöntős visszavágóra. – Ha visszagondolok rá, még most is fáj. Négy-egyre nyertünk a madridi túra előtt Dortmundban, de Lewandowski és Hummels is megsérült. Vezettünk, de kihagytuk a tizenegyest, nem lett kettő-null, aztán jött az a játékvezetői teljesítmény, amilyet az elmúlt negyven évben nem láttam. Maradjunk annyiban, hogy öt meghatározó döntés is a Bayern ellen volt azon az estén.
Mint ismert, a visszavágót Kassai Viktor és csapata vezette – a meccset a Real nyerte 4-2-re, és 6-3-as összesítéssel jutott az elődöntőbe.
2017. 05. 24. 18:08
Hazánk első számú játékvezetője, Kassai Viktor Dél-Koreában, az U20-as világbajnokságon vezet mérkőzést, hétfőn a Szaúd-Arábia-Szenegál összecsapáson dirigál majd. Az elmúlt időszakban sokat bírált magyar sípmester segítői Ring György és Tóth Vencel lesznek.
2017. 05. 20. 14:33
A középhátvéden látszik: óriási önuralomra volt szüksége, hogy ne üsse meg a játékvezetőt.
2017. 04. 30. 09:12
Továbbra is téma a Real Madrid – Bayern München Bajnokok Ligája-negyeddöntő, főként Kassai Viktor játékvezetői teljesítménye miatt. Mint ismert, a németek hosszabbítás után búcsúztak a sorozattól, azonban több Real-gólt is számon kértek a magyar játékvezetőn és társain a 4-2-es vereség után.
A spanyolok csendesebben viselték a történteket, most azonban a Barcelona korábbi elnökségi tagja, Toni Freixa élesen felszólalt az említett mérkőzés kapcsán. Elmondta, a magyar játékvezető nagyobb hatással volt a meccsre, mint az emlékezetes, PSG elleni 6-1-es Barcelona-győzelmet dirigáló Deniz Aytekin az előző kör legvitatottabb találkozójára.
– Kassai döntései meghatározóbbak voltak, mint Aytekin ítéletei – idézi Freixa nyilatkozatát a Cadena Cope-ból a Marca. – Ez nem kétség! Amikor Casemiro szabálytalankodott Robbennel szemben, és a bíró rögtön a zsebébe nyúlt, mit csinált? Vakarta a mellkasát?
Freixa szerint a magyar játékvezetőnek is köszönhető, hogy a Real idén is tovább jutott a BL-ben, mint a Barcelona. Hozzátette, bízik benne, hogy az Atlético Madrid nyeri a sorozatot.
2017. 04. 21. 15:30
Az oldalvonal mellett életre kelt a nem hivatalos videóbíró.
2017. 04. 20. 23:17
A németek továbbra is gúnyt űznek a magyar bíróból.
2017. 04. 20. 22:28
A magyar játékvezetők minden lépését figyelte a német sajtó.
2017. 04. 20. 11:14