internationale

A legjobb négy közé jutásért rendeztek milánói derbit az Olasz Kupában: az AC Milan az Internazionale csapatát fogadta. A rendes játékidő döntetlent lett, hosszabbításban dőlt el, hogy a csereként beállt Patrick Cutrone gólja után a Milan jutott tovább (1-0). Az első kilencven percben nem született gól, mármint olyan, amelyet meg is adtak. Merthogy a 23. percben az interes Ivan Perisic betalált ugyan, de a játékvezető a videobíró ítélete alapján érvénytelenítette a gólt. Perisic érvénytelenített találata A második félidőben a Milannak volt nagyobb lehetősége: egy beadást Samir Handanovic éppen Giacomo Bonaventura elé ütött ki, a támadó azonban az üres kapu ellenére sem tudott gólt fejelni. Bonaventura kihagyott ziccere Jöhetett a hosszabbítás, ahol már csapattársa, Patrick Cutrone nem hibázott: a csereként beküldött 19 éves támadó Suso passzát lőtte közelről a hálóba. Bár a gól lesgyanús helyzetből esett, a lassításból egyértelmű, hogy szabályos körülmények között szerezték. Korábban egyébként megírtuk, hogy több olasz beszámoló is azt állította, ha a Milan a kupa negyeddöntőjében nem jár sikerrel az Inter ellen, máris kirúgják az egy hónapja kinevezett a vezetőedzőt, Gennaro Gattusót. Nos, ezzel a sikerrel valószínűleg nem kerül sor ilyen döntésre. Patrick Cutrone gólja (1-0)
2017. 12. 27. 22:40
Az olasz Corriere dello Sport értesülése szerint az Inter vezetői már találkoztak Angel Di Maria ügynökével, a beszélgetés sajtóhírek szerint pozitív hangvételű volt (milánói szempontból) – főként annak tudatában, hogy az argentin játékos távozni szeretne Párizsból, ahova egyébként további két évig köti szerződés. A milánóiak ugyanakkor készek évi hétmillió eurós fizetést ajánlani neki, amivel a Serie A harmadik legjobban kereső játékosa lehetne – Higuaínt és Dybalát követve a sorba. A PSG-vel ugyanakkor előbb dűlőre kell jutniuk...
2017. 06. 29. 16:34
Olvasói sztorik