halasztás

A hunmob.com információi szerint a hazai szurkolótáborok arról egyeztetnek, hogy a határ védelme miatt a következő három-négy bajnoki forduló elhalasztására tesznek közös javaslatot Orbán Viktornak és kormányának, az MLSZ-nek, és a rendőrségnek címezve. A többség támogatja ezt, azonban vannak olyan táborok, ahol ugyan támogatnák ezt a közös közleményt, de ezt feleslegesnek vélik, mert úgy látják, a szövetség és más döntéshozók még csak el sem olvassák, meg sem hallgatják a szurkolóktól érkező javaslatokat. Hiába van kevés néző a meccseken, így is nagy létszámú rendőri erőket kötnek le. Most is, amikor az illegális bevándorlók miatt a rendvédelmi erőket a határ építésére, védelmére vezényelte a kormány. Ebben a helyzetben az is előfordulhat, hogy azok a rendőrök, akiket pihenés miatt leváltanak a határ védelméről, a pihenés helyett mérkőzést biztosítanak. Bár a szurkolótáborok és a rendőrség kapcsolata finom fogalmazva sem baráti – főleg az ügyészség legutóbbi, szurkolónak szóló üzenete után – a táborok fontosnak tartják a határ védelmét, így minden belpolitikai ellentétet hajlandóak félretenni és segíteni. A javaslat szerint az elhalasztott mérkőzéseket még idén pótolnák, azok után, hogy a problémás határszakaszokon az országot védő kerítések elkészülnek, melynek hatására kevesebb rendőr lenne szükséges ezen területeken, hiszen a migránsok más országokon keresztül próbálkoznának. A szurkolók cserébe azt várják, hogy a mérkőzések nélküli időszakban a kormányzat és az MLSZ hallgassa és értse meg a problémáikat, és azokra közösen dolgozzanak ki megoldásokat. A közös javaslatot azonban az is hátráltatja, hogy a táborok nem akarnak a belpolitikai csatározások játékszerei lenni.
2015. 09. 24. 11:38
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.