gála
Kedden délután ukrán-magyar jubileumi gálamérkőzést rendeznek Ungváron, amelyen a kilencvenes években aktív korábbi válogatott játékosok alkotta magyar csapat lép pályára a házigazdák ellen - olvasható az mlsz.hu oldalon.
A mérkőzés apropója az 1992-es ukrán-magyar válogatott mérkőzés 25. évfordulója, ez a találkozó ugyanis történelmi jelentőségű volt az ukránok számára: a mieink ellen játszotta első nemzetközi meccsét a szomszédos ország nemzeti csapata. Negyed évszázaddal ezelőtt a mieink Kiprich József duplájával és Sallói István góljával 3-1-re nyerni tudtak, majd négy hónappal később, Nyíregyházán ismét legyőzték Ukrajnát, akkor 2-1-re.
A kedden Ungvárra utazó 19 játékos összesen 379 válogatottsággal rendelkezik, a keretből Détári Lajos rendelkezik a legtöbb válogatott mérkőzéssel (61-gyel), Gellei Imre őt nevezte ki csapatkapitánynak is. A mieink legfiatalabb tagja Waltner Róbert, aki 1992-ben még csak 14 éves volt, a legidősebb pedig Andrusch József, aki a 25 évvel ezelőtti mérkőzés idejében már nem volt aktív labdarúgó.
A magyar csapat tagjai hétfőn találkoztak egymással, és egynapos "edzőtáborba" vonultak Nyíregyházán, ahol a jubileumi mérkőzésen az együttest irányító korábbi szövetségi kapitány, Gellei Imre délután megbeszélést, majd edzést tartott a játékosoknak, akik jó hangulatú egymás közti játékkal készültek fel a holnapi összecsapásra.
- A huszonöt évvel ezelőtti csapatból végül öt játékos tudott eljönni a mérkőzésre, ennek ellenére nem volt nehéz dolgom a keret összeállításakor, mert azok a korábbi futballisták, akik végül bekerültek a csapatba, gondolkodás nélkül vállalták a játékot. Bár a legtöbbjük pályafutásuknak már lassan két évtizede vége, a játék iránti szenvedély mindegyikükben megvan ma is, ezt a mostani edzésen is azonnal látni lehetett. Ahogy előkerült a labda, mindenki visszafiatalodott jó néhány évet, és önfeledten vetette bele magát a játékba. A legfontosabb a jó hangulat, a baráti légkör, ami az első pillanattól kezdve jellemzi az egész kutazást, de természetesen mindenkiben ott van a győzni akarás is, ezért a motiváció terén sincs különösebb nehézségem - fogalmazott Gellei Imre.
A magyar jubileumi válogatott kerete:
Kapusok: Andrusch József, Vlaszák Géza
Védők: Mónos Tamás, Fehér Csaba, Telek András, Mészöly Géza, Éger László, Cseh andrás
Középpályások: Halmai Gábor, Pintér Attila, Márton Gábor, Vincze Ottó, Véber György, Détári Lajos, Jenei Sándor
Támadók: Dombi Tibor, Tököli Attila, Waltner Róbert, Sallói István
2017. 05. 29. 21:08
A korábbi évekhez hasonlóan a Squawka Football 2017-ben is kiosztotta az előző év legjobbjainak járó Oscar-díjait – a legkülönbözőbb kategóriákban, íme:
A legjobb dráma győztese: Gianluigi Buffon – több mint 20 éve pályán a legenda
A legjobb jelmezért járó díj: a mexikói Pumasé
A legjobb haj és smink győztesnek járó díj: Paul Pogba
A legjobb külföldi film győztese: Zinadine Zidane
A legjobb technikai innováció díj nyertese: a Leicester City 4-4-2-es hadrendje
Legjobb férfi főszereplő: C. Ronaldo
A legjobb kép: Leicester City
2017. 02. 27. 13:49
Az Aranylabda után a nemzetközi szövetség díját is a Real klasszisa kapta.
2017. 01. 09. 19:52
A hétfő esti zürichi FIFA-gálán a szervezők éppen az argentin legenda, Diego Maradona mellé ültették Orbán Viktor miniszterelnököt. Íme:
2017. 01. 09. 19:49
A szerdai kupameccs fontosabb a zürichi eseménynél.
2017. 01. 09. 13:23