Európa Liga

Mint arról korábban beszámoltunk, a Manchester United 4-1-es győzelmet aratott az Európa Ligában a Fenerbahce ellen. A vörös ördögök menedzsere, José Mourinho elmondta, hogy felépült sérüléséből Henrih Mhitarjan, azonban meg kell dolgoznia azért, hogy lehetőséget kapjon. Az örmény szélső a csütörtöki találkozót csak a lelátóról szemlélte, s mindez az újságíróknak is szemet szúrt. – Az a helyzet, hogy Lingarddal, Matával és Martiallal álltunk fel. Nem vagyok Einstein, nem ismerek olyan taktikai rendszert, amelyben négy szélső egyszerre a pályán tudna lenni. Mhitarjannak még többet kell dolgoznia, jobb kondiba kell kerülnie, hogy magas szinten tudjon játszani. Szeretnék majd 15-20 perceket adni neki, mint tettem Depay esetében is" –mondta Mourinho, aki hét helyen változtatott kezdő tizenegyén a hétfői Liverpool elleni bajnokihoz képest. – Úgy éreztem ezzel a kezdővel esélyünk lehet a győzelemre. A Liverpool ellen intenzív meccset játszottunk, néhányan jobban őrzik meg a frissességüket, mint mások, ezért szükség volt változtatásokra. Elégedett vagyok a teljesítményünkkel és az eredménnyel is. Nehéz helyzetbe sodortuk magunkat, mivel elveszítettük az első meccset. Most viszont már a következő, Chelsea elleni meccs lobog a szemem előtt – zárta le gondolatait.
2016. 10. 21. 10:36
Az Európa-liga harmadik fordulójában, csütörtökön a három pontos Manchester United hazai pályán fogadja a pillanatnyi csoportelső Fenerbachét. Robin van Persie korábban 2012 és 2015 között erősítette a manchesterieket, most viszont ellenfélként tér vissza az Old Traffordra. A 33 éves holland támadó két nagy rajongója kedves videóval üzent a találkozó előtt, melyet a török klub Twitter-csatornája is közzétett. A Fener-mezbe bújt Louis és testvére, az MU-rajongó Charlie elárulták: Angliában ők Robin legnagyobb szurkolói, és abban bíznak, csütörtök este feliratkozik a gólszerzők közé. Louis and Charlie have a message for @Persie_Official. #MUFCvsFBSK #UEL pic.twitter.com/t5Et9hCBnh— Fenerbahce_EN (@Fenerbahce_EN) 2016. október 20.
2016. 10. 20. 16:18
Olvasói sztorik