előzetes

A címvédő FC Barcelona és a Bayern München is minimális előnnyel várja a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai visszavágóit, előbbi az Atlético Madrid, utóbbi pedig a Benfica otthonába látogat. Az Atlético Madrid számára nem ismeretlen a feladat, ahogy 2014-ben, ezúttal is továbbjutást érne számára az 1-0-s győzelem a katalán sztárcsapat ellen. A különbség annyi, hogy míg két évvel ezelőtt 1-1-es döntetlen született az első találkozón, addig az Atlético egy héttel ezelőtt 2-1-re kapott ki a Nou Camp stadionban. Az első összecsapáson kiharcolt hazai siker miatt azonban a statisztika alapján a Barcelona az esélyesebb: a katalán együttes története során 40 olyan európai kupapárharcot vívott, amelynek első mérkőzését megnyerte saját közönsége előtt, s ezek közül mindössze kettőt veszített el: a Kupagyőztesek Európa Kupájának 1983–1984-es kiírásában a Manchester Uniteddel, valamint az 1982-es Európai Szuperkupa döntőjében az Aston Villával szemben. A Vicente Calderón Stadionban a hazaiaknál nem léphet pályára az első meccsen kiállított Fernando Torres, a Barcelonában pedig Sergio Busquets és Javier Mascherano veszélyeztetett, azaz ha sárga lapot kap, akkor az elődöntő első mérkőzésén nem játszhat. A másik negyeddöntős párharc, a Benfica és a Bayern München közötti csata múlt heti első mérkőzésének elején úgy tűnt, nem lesz kérdéses a továbbjutó kiléte, hiszen a müncheniek már a második percben vezetést szereztek Arturo Vidal fejesével. Josep Guardiola együttese ezt követően azonban hiába játszott végig fölényben, nem tudott nagyobb előnyt kiharcolni a szerdai visszavágóra. Ennek ellenére a Bayern az esélyes, a bajorok sorozatban ötödik alkalommal juthatnak a legjobb négy közé a legrangosabb európai kupasorozatban. A német csapat története során kilenc oda-visszavágós párharcot játszott portugál riválissal, és mindegyiket megnyerte. A Benfica eddig 33 alkalommal került hátrányba idegenben egy európai kupapárharcban, és ezek közül 11-et nyert meg összesítésben.
2016. 04. 13. 11:15
Olvasói sztorik