cluj

Több mint két év után kikerült a csődvédelmi eljárás alól a román élvonalban szereplő CRF Cluj, amelynek vezetőedzője Miriuta László. A kolozsvári együttes kedden kapta a hírt, miután a csődvédelmi eljárásokra szakosodott illetékes helyi különbíróság jogerősen döntött az ügyben. Első fokon a bíróság elutasította a CFR kérését, amit most felülbíráltak másodfokon. A májusban véget ért román élvonal rájátszása nyomán a negyedik helyen végzett együttes a 2018–2019-es idényben sem szerepelhetett volna a nemzetközi kupasorozatban, ha kedden is kedvezőtlen döntés született volna a bíróságon számára. A kolozsvári együttes negyedik helyezésével elnyerte a jogot, hogy nemzetközi kupában szerepeljen, de az európai szövetség (UEFA) szabályai szerint ahhoz, hogy ez ténylegesen lehetővé váljon, már tavaly május végéig le kellett volna zárulnia az ellene zajló csődvédelmi eljárásnak. Iuliu Muresan, a klub elnöke kedden kijelentette: a kedvező bírósági ítélet lehetővé teszi, hogy nagyobb költségvetéssel rendelkezzen a csapat a következő idényben, és a játékoskeret erősítését jelentette be. Muresan szerint Miriuta Vasile is marad, aki a román sajtó szerint távozását fontolgatta, amennyiben a CFR nem került volna ki a csődvédelmi eljárás alól.
2017. 05. 30. 15:12
A Goal Magyarország információi szerint több magyar csapat is élénken érdeklődik a kolozsvári CFR Cluj két játékosa, Cornel Ene és Veres Szilárd iránt. A 20 éves Veres középpályásként vethető be, míg a 23 esztendős Ene középhátvédként szerepel. A Miriuta László által irányított CFR Cluj jelenleg a hatodik helyen áll a román bajnokságban.
2017. 01. 04. 17:44
A Miriuta László által irányított CFR Cluj-Kolozsvár a múlt héten bravúros idegenbeli győzelmet arattott a Steaua Bukarest felett, amelyet egy döntetlen követett a Gaz Metan ellen. A korábban Győri ETO-t is irányító szakember a Goalnak nyilatkozott az elmúlt időszakról és a magyar válogatottról is. - Fantasztikus volt a Steaua elleni siker. Kolozsváron óriási boldogságot okoztunk a szurkolóknak, hiszen legutóbb közel 70 éve sikerült a Steaua ellen idegenben győzni. Mi mindenhova nyerni megyünk, így pénteken a Tirgu Mures otthonába is - kezdte Miriuta László. - Négy meccset játsszunk tizenkét nap alatt, ami eléggé megterhelő, de a keret jó ahhoz, hogy hozzuk az eredményeket. Igaz viszont, hogy a nyáron három komoly játékerőt képviselő focistánk is távozott, így az ő hiányukat még több munkával kell pótoljuk - folytatta az egykori magyar válogatott labdarúgó. Megnehezíti a Kolozsvár dolgát, hogy 6 pontos hátrányból kellett kezdeniük a bajnokságot az előző idényben elkövetett átigazolási szabálytalanság miatt. Miriuta nem örül ennek, de nem is aggódik. - Ha ez a hat pont meglenne, akkor már dobogósok is lennénk és nem a kilencedik helyen állnánk. Elsődleges cél a rájátszásba való bejutás, azaz az első hat hely valamelyike, de látva a mezőnyt és a csapatomat, akár a dobogó is elérhető. Főleg abban az esetben, ha a téli szünetben tudunk még újabb játékosokat igazolni. A magyar válogatott következő ellenfele Svájc, amely az első körben legyőzte az Eb-győztes portugálokat. Ennek ellenére Miriuta derűlátó a fontos világbajnoki selejtező előtt. - Ne tagadjuk, nem indult jól a rajt, hiszen Feröert meg kellett volna verni. Svájc igen erős csapat, de reális esélyünk van ellenük, hiszen az Eb-n hozzájuk hasonlóan komoly játékerőt képviselő csapatokat is megvert vagy megszorított a magyar válogatott.
2016. 09. 30. 14:06
Olvasói sztorik