Beckham

Mint ismert, a Manchester United és a Real Madrid korábbi angol klasszisa, David Beckham évekkel ezelőtt alapította Miami Beckham United néven induló amerikai csapatát, amely várhatóan 2020-ban csatlakozik majd az MLS-hez. Az angol futballikonnak markáns ötletei vannak az új klubbal kapcsolatban, ezúttal a tervezett stadion látványtervei láttak napvilágot. Beckham olyan 25 ezer férőhelyes stadiont álmodott meg, amely körül egyáltalán nem lennének parkolóhelyek. Célja ugyanis az, hogy megreformálja a meccsre járás kultúráját. Szeretné elérni, hogy a szurkolók tömegközlekedéssel - vonattal, vízi taxival, hajóval -, közösen közelítsék meg az arénát. A stadion egyelőre csak látványterveken létezik, és 2021 előtt biztosan nem készül el. Íme
2017. 05. 30. 14:04
Bár milliárdokat visz haza, mégis szerény karácsonyi ajándékot kér az angol fociikon, Da­vid Beckham. Az egykori sztárfocista 26 millió forintnak megfelelő fontot keresett naponta az elmúlt évben, életmóddal foglalkozó cégeiből, divatmárkákkal kötött szerződéseiből, valamint a saját névvel eladott sporttermékek és parfümök bevételéből. A Manchester United és a Real Madrid korábbi klasszisának ennek ellenére nincsenek nagy igényei. – Zoknit kértem, azt mindig jó kapni. Vér­­beli angol vagyok, mi imádjuk a jópofa zoknikat – mondta Beckham Female Firstnek, hozzátéve, felesége sem írt teljesíthetetlen kívánságlistát. – Victoria pizsamát kér, imádja a kényelmes, de őrült darabokat - írja a Bors.
2016. 12. 25. 12:31
Antoine Griezmann bevallotta: érdekelné egy egyesült államokbeli lehetőség, és egy napon szívesen erősítené a David Beckham tulajdonában lévő Miamit. A francia játékos kiemelte: boldogan viselné egy MLS-csapat mezét, de leginkább a korábbi angol játékos csapatában tudná magát elképzelni – karrierje végén. Hosszú tárgyalások után vélhetően legkorábban 2018-ban indulhat először az MLS-ben Beckham csapata, Griezmann pedig szívesen költözne Floridába. – Az Egyesült Államokban szeretném befejezni pályafutásomat. Imádom az Államokat! Bérletes szeretnék lenni a NBA-ban, a gyerekeimet az összes mérkőzésre kivinném – már most el tudom magam képzelni a tengerentúl. Még nem ismerem a várost, de miért is ne játszhatnék Beckham miamis csapatában?! Az angol ikon irányítása alatt remek lenne dolgozni – nyilatkozta a 25 éves csatár. A közeljövőben viszont nem szeretne egyesületet váltani, hiába hozzák rendre szóba Premier Leaque-s topklubokkal. – Jól érzem magam az Atl. Madridnál. Őszintén, nem gondolkozom kicsit sem a klubcserén. Sokan kérdeznek Angliáról, de Madridban vagyok továbbra is, nem feltétlenül szeretnék mostanában távozni.
2016. 12. 20. 16:02
A Marca exkluzív beszámolója szerint a Real Madrid újabb ex-játékost csábított vissza a klubhoz, mint nagykövet. Az angol játékos 2003 és 2007 között erősítette a madridiakat. Beckham volt Florentino Perez egyik legfontosabb galaktikus-igazolása, ezért is ragaszkodott ahhoz, hogy Luis Figo, Ronaldo, Roberto Carlos, és a szakvezető Zinedine Zidane után az angol közönségkedvencet is újra Madridba csábítsa.
2016. 10. 24. 19:34
Az angol válogatott korábbi csapatkapitánya, David Beckham 24 éve pontosan ezen a napon, 1992 szeptember 23-án debütált a Manchester United színeiben egy Ligakupa mérkőzésen. Íme közel húsz éves pályafutásának legjellegzetesebb hajviseletei: On this day 24 years ago, David Beckham made his #MUFC debut, the rest is history. pic.twitter.com/Lhj6HI3hDF— Bleacher Report UK (@br_uk) 2016. szeptember 23.
2016. 09. 23. 14:39
Olvasói sztorik