barcelona

Az AS és a Skysports is arról számolt be, hogy Kínából akadt kérője Lionel Messinek. A Hopej China Fortune együttese ötéves szerződést és évi 100 millió eurós fizetést ajánlana az argentin zseninek. Messi és édesapja a hírek szerint már tárgyalnak a katalánok elöljáróival a klasszis szerződésének meghosszabbításáról, ám aláírás egyelőre még nem született. Az AS inforációi szerint a Barcelona 2021-ig évi 35 millió eurós fizetéssel marasztalná Messit, akit most a kínaiak is megkörnyékeztek. A Manuel Pellegrini által irányított Hopej China Fortune csapata már több nagy sztárt elcsábított Európából, Ezequiel Lavezzi és Gervinho is náluk szerepel.
2016. 12. 16. 10:34
Az ázsiai Bajnokok Ligában már több parádés trükkel, góllal és remek megvillanással hívta fel magára a figyelmet Omar Abdulrahman, akit nemes egyszerűséggel hazájában csak „arab Messiként" emlegetnek, hiába hasonlító kísértetiesen David Luizra. A 25 éves támadó középpályást 2016-ban Ázsiában az év játékosának is megválasztották. Kedden csapata, a Szaúd-arábiai al-Ahli Dohában pont a Barcelonával vívott felkészülési mérkőzést – a találkozó 5-3-as katalán sikerrel ért véget. Abdulrahman jegyezte a szaúdiak első szépítő gólját – büntetőből "panenkázott" egyet.
2016. 12. 14. 12:56
Korábban beszámoltunk arról, hogy végre teljesült Murtaza Ahmadi álma, és találkozhatott nagy kedvencével, Lionel Messivel. Az FC Barcelona a szaúd-arábiai al-Ahlival játszott felkészülési mérkőzést – a dohai gyepszőnyegre pedig az argentin zsenit a hat éves kissrác kísérhette ki. Messi oldalán Ahmadi még a csapatképen is rajta lehetett. Íme a játékoskijáró és a kivonulás megható pillanatai… A kisfiú a felejthetetlen közös pillanatok átélése után már nem nagyon akart lesétálni a pályáról, végül a játékvezető vette karjaiba: Murtaza no quería salir del campo, quería seguir al lado de su ídolo. Por fin se le cumplió su sueño. pic.twitter.com/X3oU1s21gZ— Barça, new era Culé. (@nuevaeracule) 2016. december 13.
2016. 12. 14. 09:09
Újabb érdekes statisztikával jött ki a CIES Football Observatory, a svájci sporttudományokkal foglalkozó szervezet. A legfrissebb statisztikájukban azt vizsgálták, melyek azok a klubok, amelyek a legtöbbet foglalkoztatják a válogatott labdarúgóikat. Ezek szerint ezt a listát a Juventus vezeti, amelynek 21 válogatott futballistája van, ők eddig 2016-ban 157 meccsen 12 454 percet játszottak összesen. Érdekesség, hogy a Juve mögött a Tottenham a második és nem sokkal, csak 445 perccel és két válogatott-játékossal van kevesebbje a londoniak keretének. Az sem meglepő, hogy a Barcelona, a Real Madrid, a Bayern München, a Manchester United és a Manchester City is az élmezőnyben található. Az öt legnagyobb ligát (angol, francia, német, olasz és spanyol) leszámítva a Fenerbahce áll a legelőkelőbb helyen, a 13. a török csapat 18 játékossal, 94 meccsel és 7011 perccel. A thaiföldi Muang Tong United a legjobb nem UEFA-klub, nekik 10 játékosuk, 84 meccsük és 6611 percük van, amely a 17. helyre elég. Meglepő, de egy laoszi klub is befért a legjobb 25-be, ahol legtöbben az angol Premier League-ben szerepelnek. Magyar csapat nincs a százas listán, de azt tudjuk, hogy a Ferencváros adta a legtöbb válogatott játékost, de az ő összpercük nem érte el a 100. helyre elegendő 2762 percet. Az FTC 2016-ban Dibusz Dénest, Pintér Ádámot, Gera Zoltánt, Nagy Dominikot, Lovrencsics Gergőt és Böde Dánielt adta a magyar válogatottnak. Az azóta már visszavonult Stanislav Sestákot a szlováknak, Cristian Ramírezt az ecuadorinak - írja az index.hu 1. Juventus 2. Tottenham 3. Barcelona 4. Arsenal 5. Real Madrid 6. Manchester United 7. Bayern München 8. Manchester City 9. Chelsea 10. Southampton
2016. 12. 13. 17:46
Olvasói sztorik