Bamgboye

Noha a Szombathelyi Swietelsky-Haladás együttese szombatig remek körülmények között a horvátországi Rovinjban edzőtáborozik, a vasi megyeszékhelyen is zajlanak az események. A 18. születésnapját hétfőn betöltő nigériai U17-es világbajnok, Funsho Ibrahim Bamgboye közel két hónapja, november 16-án érkezett próbajátékra Szombathelyre. A támadó a tesztelés alatt meggyőzte a szakmai stábot, így hétfőn aláírta két és fél évre, vagyis 2019. június 30-ig szóló szerződését a Haladással - adta hírül a szombathelyi klub hivatalos honlapja.
2017. 01. 10. 14:03
Bőséges információval szolgált a Haladás hivatalos honlapja a csapat felkészülésével és átigazolásaival kapcsolatban. A haladas.hu-n megjelent információk szerint a zöld-fehérek január 4-5-én orvosi vizsgálatokon vesznek részt, majd 6-tól kezdik a felkészülést. A 26 éves spanyol középpályás, Fernando Llorente (a Swansea-ban játszó, 24-szeres válogatott csatár névrokona) próbajátékra érkezik Szombathelyre. Llorente jelenleg a román ACS Poli Timisoara futballistája, de klubjánál anyagi gondok adódtak, így a középpályás adott esetben ingyen távozhatna. Llorente korábban hazájában másod- és harmadosztályú klubokban – Villarreal, Burgos, Sabadell – futballozott, nyáron a Belenenses igazolta le, ám mivel a portugál csapat likviditási gondokkal küszködött, visszatért Temesvárra. – Llorentén kívül az első tréningre várjuk Ezequiel Calventét is, akit még nyáron egy évre kölcsönben szerződtettünk, de sérülése miatt egyetlen bajnokin sem játszott – mondta Tóth Miklós, a Szombathelyi Swietelsky-Haladás ügyvezető igazgatója. – A hírek szerint immáron teljesen egészséges – meglátjuk. Itt lesz az első tréningen a korábban próbajátékon megfelelt nigériai Funsho Bamgboye, ha sikerül megegyeznünk vele, szerződtetjük. - Felépült combsérüléséből ausztrál támadónk, David Williams, ő is csatlakozik a csapathoz. Kérdéses viszont a Lucchesében kölcsönben szereplő Leandro Martínez sorsa. Az olasz harmadosztályú klubnál anyagi gondok támadtak, így játékosunk távozik. Hogy hol folytatja, az egyelőre nyitott kérdés. Lehet, hogy nálunk, de elképzelhető, hogy kölcsön-, vagy eladjuk - zárta szavait Tóth Miklós.
2016. 12. 29. 20:54
Olvasói sztorik