Arsenal

Továbbra is bizonytalan, melyik csapat színeiben lép pályára a 2017-2018-as szezonban Alexis Sánchez. Mint ismert, a chilei játékos szerződése 2018 nyarán jár le az ágyúsoknál, ám szerződéshosszabbításban hosszú hónapok óta nem sikerült megegyezniük a feleknek. Korábban a PSG, a Bayern München és a Manchester City élénk érdeklődéséről lehetett. Most a 28 éves játékos végre megtört a csendet jövőjét illetően, és így nyilatkozott. – A döntésemet meghoztam, csak az Arsenalon múlik a folytatás. Kíváncsi vagyok, a klub mit szeretne. A célom az, hogy a Bajnokok Ligájában szerepelhessek, és ott csúcsra érjek. Kicsi korom óta erről álmodom – így Sánchez. Ami biztos: az előttünk álló szezonban a BL-ben nem találkozunk az Arsenallal, miután legutóbb a tabella ötödik, Európa Liga-csoportkört érő helyen végzett.
2017. 07. 16. 16:10
A Juventusnál bíznak benne, hogy Wojciech Szczesny a jövő heti amerikai túrán már csatlakozhat a csapathoz. A lengyel kapus a legutóbbi két szezont az olasz élvonalban töltötte kölcsönben, és az AS Romát erősítette, mert az Arsenal menedzsere, Arséne Wenger nem számított rá. A londoniak 15 millió eurót kérnek érte, a BL-ezüstérmes torinóiak ajánlata viszont csupán nyolcmillióról szól. A La Gazzetta dello Sport szerint a Juventusnál biztosak benne, hogy kilencmillióért megkaphatják Szczesnyt, aki így már a jövő héten csatlakozhatna hozzájuk.
2017. 07. 16. 10:26
Hónapok óta téma Alexis Sánchez esetleges nyári távozása az Arsenaltól. A chilei klasszis szerződése jövő nyáron lejár, és egyelőre nem írt alá új kontraktust jelenlegi klubjával, annak ellenére, hogy legutóbb egy heti 275 ezer fontos ajánlatot kapott az Ágyúsoktól. Pep Guardiola szívesen együtt dolgozna újra korábbi játékosával, és a Manchester City a hírek szerint hamarosan hivatalos ajánlatot is tehet az egykori Barcelona játékosért. Arséne Wenger azonban továbbra is hajthatatlan, és nem szeretné riválisnak eladni legnagyobb értékét. - Már a szezon végén elmondtam mit fogunk tenni, és ehhez továbbra is tartom magam. A játékosok visszatérnek, és elvárom tőlük, hogy tiszteljék a szerződésüket - nyilatkozta Wenger, akit arról is kérdeztek az Ausztráliában tartott sajtótájékoztatóján, hogy Sánchez jelezte-e felé a távozási szándékát. - Nem. Jelenleg senki sem tudja, hogy Sánchez következő éve az utolsó lesz-e, mert bármikor szerződést hosszabbíthat a szezon elején, vagy a szezon közben is. A következő nem szükségszerűen az utolsó éve az Arsenalnál – mondta el a francia mester. Alexis Sánchez egyelőre a szabadságát tölti a Konföderációs kupa után, és a hónap végén fog csatlakozni az Ágyúsok keretéhez a következő szezonra való felkészülésben - írja a goal.com
2017. 07. 11. 16:39
Olvasói sztorik