Nemzetközi foci

A szuperkupa döntőjének elvesztése után kirúgta edzőjét a Real Madrid

Xabi Alonso a Barcelona elleni meccs előtt.
Ismael Adnan Yaqoob/Anadolu via Getty Images
Xabi Alonso a Barcelona elleni meccs előtt.
Ismael Adnan Yaqoob/Anadolu via Getty Images

A Real Madrid labdarúgócsapata bejelentette, hogy Xabi Alonso távozott a vezetőedzői posztról.

Xabi Alonso mindig is a madridi szurkolók szeretetét és csodálatát fogja élvezni, mert ő a Real Madrid legendája, és mindig is klubunk értékeit képviselte. A Real Madrid mindig is az ő otthona marad

– írta a klub.

A spanyol szakember nyáron vette át a csapat irányítását, miután kivásárolták szerződéséből a Leverkusentől a madridiak. A klubon belüli rossz hangulatról több cikk is született Spanyolországban, az edzőváltás lehetőségéről már korábban is írtak több helyi újságban.

A Real Madrid játéka azonban elmaradt a várttól, nem nyert sem klubvilágbajnokságot, sem spanyol Szuperkupát. Utóbbiban az ősi rivális Barcelonától kapott ki a döntőben 3-2-re. Alonso összesen 34 tétmérkőzésen írányította a csapatot, ezeken 24 győzelem, négy döntetlen és hat vereség volt a mérlege.

Már a helyettese is megvan

A Real nem sokkal később azt is bejelentette, hogy Alonso helyét a 42 esztendős Álvaro Arbeloa veszi át. A szakember tavaly június óta a klub második számú csapatát, a Castillát irányította, de 2020 óta a királyiak akadémiáján dolgozik.

Arbeloa játékosként 2009 és 2016 között 238 mérkőzésen szerepelt a Realban, amellyel nyolc trófeát nyert: a Bajnokok Ligájában és a Király Kupában kétszer diadalmaskodott, a klub-vb-t, az európai Szuperkupát, a spanyol bajnokságot és a spanyol Szuperkupát egyaránt egyszer nyerte meg. A spanyol válogatottban 56 alkalommal lépett pályára, az együttessel világbajnok és kétszeres Európa-bajnok.

Kapcsolódó
„Nem sétálni jöttünk, hanem nyerni” – egy év alatt három döntőben verte a Barca a Realt
Ilyen bravúrt először értek el a katalánok a nagy riválissal szemben.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik