A Liverpool labdarúgócsapata kedd este 1-0-ra legyőzte a Real Madridot a Bajnokok Ligája 4. fordulójában.
Az angol csapat nagy erőket mozgósított már az első félidőben is, hogy megszerezze a vezetést, de Thibaut Courtois fantasztikusan védett. Szoboszlai Dominik védekezésben és támadásban is a Pool vezére volt, átlövésből, szabarúgásból, ziccerből is próbálkozott, de a Real Madrid kapusa mindent hárított. Az első félidőben mindkét oldalon volt egy kezezés miatt tizenegyesgyanús eset, de egyiket se fújta be Kovács István. Térfélcsere után is a hazai csapat nyomott, végül ez góllá is érett: Szoboszlai beívelését Alexis Mac Allister fejelte közelről a kapuba.
Innentől sürgős lett a dolog a spanyol csapatnak is, amelybe beállt csereként Trent Alexander-Arnold, így életében először szerepelt ellenfélként az Anfielden. Segíteni azonban ő sem tudott, a Liverpool 1-0-ra nyert.
Az este többi mérkőzésén az Atlético Madrid 3-1-re verte a Royale Union SG-t, a Tottenham 4-0-ra intézte el a Köbenhavnt, a Juventus viszont csak 1-1-et játszott a Sportinggal. A Bayern München magabiztosan vezetett 2-0-ra a PSG otthonában, ám Luis Díaz őrült becsúszása miatt emberhátrányba került, végül azonban így is nyert 2-1-re.
