Sajtóhírek szerint az ETO FC Győrből és a Rapid Wienből is távozhat egy-egy játékos, miközben csapatuk egymás ellen játszik Konferencia Liga-selejtezőt.
A bécsieknél Mamadou Sangaré ügye előrehaladt stádiumban van, elutazott, hogy a Lens csapatával tárgyaljon. A francia klub állítólag tízmillió eurót fizet majd érte, ami szép összeg, főleg úgy, hogy 700 ezerért igazolta egy évvel korábban a Rapid. Egyes helyeken azt is feltételezik, hogy egyáltalán nem lép pályára az ETO ellen, ami komoly érvágás lehet az osztrák csapatnak.
Ami a győrieket illeti, az azeri football.az cikke szerint Deian Boldor mindenben megegyezett a helyi Sumgayittal, vagyis csak a két klubnak kell megállapodnia a vételárban. Eladásával az ETO is profitálna egyébként, ugyanis a 30 éves védő ingyen érkezett 2023-ban. Mindkét játékos szerepel az UEFA honlapján leadott keretben.
A Győr-Rapid párharc továbbjutója a Konferencia-liga főtáblájára kerül, ahol ősszel további hat mérkőzést játszhat az alapszakaszban. Az ETO Parkban 19 órakor kezdődik a csütörtöki első mérkőzés, melyet az M4 Sport élőben közvetíti.

