A Crystal Palace elnöke közölte, még a nyáron értékesítik Marc Guéhi játékjogát.
A londoni kiscsapat az FA Kupa begyűjtése után a Community Shieldet is megnyerte, miután vasárnap tizenegyesekkel legyőzte a bajnok Liverpoolt. Ez nagy siker a klub életében, mégsem dőlhet hátra Steve Parish elnök, ugyanis mindössze két labdarúgót sikerült szerződtetni, miközben hárman is ingyen távoztak. A BBC beszámolója szerint Guéhit kénytelenek is eladni, mivel a szerződése utolsó évében jár, így aztán nem akarják ingyen elbukni, mint a Liverpool Trent Alexander-Arnoldot.
Meg kell tennünk, ilyen kaliberű játékost sajnos nem engedhetünk el ingyen. Ez probléma nekünk sajnos. Már voltak kérői, de egyszerre nem engedhettük el mindkét középhátvédünket, most meglátjuk, mi fog történni
– idézte a BBV Parish-t.
Kérőkből pedig nem lesz hiány, korábbi sajtóhírek szerint a Liverpool nyáron 40, a Newcastle United januárban 65 millió fontot kínált az angol válogatott védőért.
