Nemzetközi foci

Bemutatkozott Pécsi Ármin és Florian Wirtz Liverpoolban, Szoboszlai jobbhátvédet játszott

A Liverpool labdarúgócsapata vasárnap délután zártkapus edzőmérkőzést játszott a Stoke City ellen.

Szoboszlai Dominik kezdőként lépett pályára, de meglepetésre a védelem jobb oldalán kapott lehetőséget. Az első akciót ennek ellenére ő indította el, sőt a 12. percben gólpasszt is adott Darwin Núneznek. Az uruguayi csatár végül mesterhármasig jutott.

A második félidőre már nem jött ki Szoboszlai, de Kerkez Milos igen, sőt az 59. perctől Pécsi Ármin állt a kapuban. A találkozót 5-0-ra nyerte meg a Liverpool.

Kapcsolódó
Wirtz, Kerkez és egy sztárcsatár – hogyan tudja a világ pénzét elkölteni igazolásokra egy nyár alatt a Liverpool?
A Liverpool már így is elég aktív volt a nyári átigazolási piacon, de a legfrissebb hírek szerint még brit átigazolási rekordot döntene Alexander Isak megszerzésével. Mégis hogyan tudna ilyen szintű erősítést egy nyár alatt lezavarni az angol bajnok?
Olvasói sztorik