Nemzetközi foci

A Dániában nevelkedő magyar focitehetség apja kiosztotta fia klubját

Ben McShane - Sportsfile / UEFA via Getty Images
Ben McShane - Sportsfile / UEFA via Getty Images

Áprilisban számoltunk be arról, hogy Németh Hunor Vajk, a dán Köbenhavn magyar tehetsége elnyerte a rangos Granen-díjat, amelyet korábban olyan legendák kaptak meg, mint Michael Laudrup.

Az U21-es magyar válogatottban is bemutatkozó középpályás júniusban 2030-ig szóló szerződést írt alá a koppenhágai klubbal, amiből az jöhetett le a külső szemlélőnek, hogy a dánok hosszú távon számolnak vele.

Németh februárban felkerült az első csapat keretébe, de tavasszal végül csak az U19-eseknél játszott – nem is rosszul, áprilisban és májusban például összesen hét találkozón lépett pályára, és ezeken öt gólt jegyzett.

Édesapja ennek ellenére nehezményezte, hogy Németh nem mutatkozhatott be a felnőttek között, és ennek hangot is adott egy X-en közzétett, majd később törölt bejegyzésben.

„Tízszer ült a kispadon a kupában, a bajnokságban, a Konferencia Ligában egy másodpercnyi játékidő nélkül. Áprilisban elnyerte a tehetségeknek járó Granen-díjat. Pletykálnak egy új középpályás érkezéséről, de azt a választ kaptuk, nem lesz baj, ő teljesen más profil. Júniusban 2030-ig meghosszabbították a szerződését.

Júliusban pedig egyértelmű üzenetet kapott: ne számítson egyetlen perc játékidőre sem, jobb, ha minél előbb kölcsönopciót talál magának

– írta Németh Tamás.

A Bold nevű dán portál megkérdezte a Köbenhavnt Németh helyzetéről, és azt a választ kapta, hogy előremutató párbeszédet folytatnak a játékossal és háttércsapatával.

Az M4 megszólaltatta Németh ügynökét, Esterházy Mátyást, aki azt mondta: „Azon dolgozunk, hogy Hunor a lehető legjobban fejlődjön, mivel úgy gondoljuk, ő egy nagy potenciállal rendelkező játékos. Az FCK vezetőségével nyíltan együttműködve több forgatókönyvet is elemzünk. Egy dolog biztos, Hunornak fényes jövője van a klubon belül, minden fél erre összpontosít”.

A Dániában nevelkedő Németh Hunorral 2023 decemberében készítettünk interjút a dán és a magyar mentalitás, a kinti és az itthoni akadémiai képzés közötti különbségekről, a futball iránti szenvedélyről, és a klubjánál teljesen természetesnek számító magabiztos hozzáállásról.

Kapcsolódó
„Ha tudod magadról, hogy jó vagy, akkor tele vagy önbizalommal, és kifelé is ezt sugárzod” – a 16 éves Németh Hunor egyre feljebb tör
Adott egy kisgyerek, aki imád focizni, és rengeteg plusz munkát végez az edzések mellett az édesapjával. Ismerős a történet? Nem, nem Szoboszlai Dominikről van szó, hanem a 16 éves Németh Hunorról, aki egész pályafutását Dániában töltötte, és rövidesen bemutatkozhat a Köbenhavn felnőttcsapatában.
Olvasói sztorik