28 kísérlet után dőlt el a tizenegyespárbaj a máltai Hamrun Spartans és a litván Zalgiris Vilnius és BL-selejtezős párharcában.
Az első meccset 2-0-ra nyerte a litván csapat odahaza, majd a visszavágón a Hamrun az első félidőben hat perc alatt – a 35. és a 41. között – ledolgozta a hátrányát.
A rendes játékidőben már nem esett újabb gól, majd a hosszabbításban is csak annyit lehetett feljegyezni, hogy a Zalgirisből második sárgával kiszállt a montenegrói belső védő, Radenovic.
Az első öt párban mindkét részről egy-egy játékos hibázott, így folytatódott a tizenegyespárbaj, és rögtön a következő körben lezárhatták volna a párharcot a máltaiak, ám a második gólt szerző Thioune ugyanúgy rontott, mint előtte a vendégjátékos.
13 kör után 10-10-re álltak a felek, majd a korábban egy tizenegyest már értékesítő Ofori másodjára kihagyta, a Hamrunból ellenben az egyszer már hibázó Cadjenovic javított, és ezzel továbblőtte csapatát.
A BBC megemlíti, hogy a tizenegyesek tekintetében a világrekordot két izraeli csapat, a Dimona és a Shimshon Tel-Aviv tartja. 2024 májusában a két klub az izraeli harmadosztály rájátszásában találkozott, és az 56. kísérlettel dőlt el a tizenegyespárbaj a Dimona javára, amely 23-22-re nyert.
A Hamrun Spartans a BL-selejtező harmadik fordulójában az ukrán Dinamo Kijevvel találkozik majd. A párharc első meccsét július 22-én vívják Máltán.
