Miután a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) hétfőn elutasította a dunaszerdahelyi DAC fellebbezését, és így az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) döntése értelmében a klub nem indulhat a Konferencia Liga selejtezőjében, helyére az FC Kassa kerül be a sorozatba.
„Négy éve került többségi magyar tulajdonba az akkor még a szlovák másodosztályban induló FC Kassa. Azóta hatalmas utat tettünk meg, amely ez alkalommal a sport területén mutatja meg a két ország közötti együttműködésben rejlő potenciált. Két év első osztályú tagság után az európai kupaporondra is kiléphetünk, igaz, ehhez szerencse is kellett, de a futballban a szerencse általában azok mellé szegődik, akik megdolgoznak érte. Továbbra is folytatjuk a munkát, a nemzetközi mérkőzések pedig olyan tapasztalatokkal vértezhetik fel a csapatot, amelyeket már a következő bajnokságban is kamatoztatni tudunk” – mondta Sántha Gergely, az FC Kassa felügyelőbizottságának elnöke az MTI cikke szerint.
A klub alig két éve, 2023-ban lett szlovák élvonalbeli együttes, amely hétéves fennállása alatt jutott el a harmadosztályból oda, hogy szerepelhet nemzetközi porondon.
A kassaiak a 2025/26-os Konferencia Liga második selejtezőkörében csatlakoznak a sorozathoz, ahol a fehérorosz Neman Grodno és az örmény Urartu párharc győztesével találkoznak. A párharc első mérkőzését jövő csütörtökön, hazai pályán rendezhetik meg, míg a visszavágóra július 31-én kerül sor.
A Győrt és a DAC-ot azért vizsgálták, mert Világi Oszkár előbb a felvidéki, majd a magyar klub tulajdonosa lett. Hogy pontosan miért döntött úgy az UEFA, hogy a dunaszerdahelyiek nem indulhatnak a nemzetközi kupasorozatban, itt írtunk:

