Nemzetközi foci

Lecsapott az UEFA, kizárták az angol csapatot az Európa Ligából

Alex Pantling/Getty Images
Alex Pantling/Getty Images

Az Európa Liga helyett a Konferencia Ligában indulhat a Crystal Palace az európai szövetség döntése nyomán, írja a Guardian. Az ok, hogy a klub megsértette az UEFA többklubos tulajdonlásra vonatkozó szabályát.

A történelmi FA Kupa-győzelmet arató londoni csapat többségi tulajdonosa John Textor, aki az Olympique Lyon tulajdonosa is, amely szintén EL-indulási jogot szerzett a szezonban. Ugyan szó volt róla, hogy eladja részesedését az angol klubnál, ez nem ment végbe.

Közben a Lyont nehéz anyagi helyzete miatt kizárták a francia élvonalból, de az OL sikeresen fellebbezett és maradt a Ligue 1-ben, valamint indulhat az Európa Ligában is. Így viszont, a jobb bajnoki helyezésének köszönhetően, előnyt élvez a Crystal Palace-szal szemben és a londoniak kerülnek át a Konferencia Ligába, ráadásul a selejtező playoff körébe. Ennek a Nottinghamnél örülhetnek, mert a Forest így az EL ligaszakaszába kerülhet.

A Crystal Palace története során először indulhatott volna a két legerősebb európai kupasorozat egyikében. Eddig csak az 1998-99-es Intertotó Kupában vett részt, ahol a harmadik körben szállt be és oda-vissza kikapott a török Samsunsportól.

A klub a hírek szerint fellebbezni fog az UEFA döntése ellen. 

Hasonló hír volt, hogy az azonos tulajdonosi körrel rendelkező Győrt és Dunaszerdahelyt is vizsgálták, végül a DAC maradt le a Konferencia Liga-selejtezőről.

Kapcsolódó
Olvasói sztorik