Nemzetközi foci

Kerkez első liverpooli nyilatkozata: Kiváltság és boldogság ez számomra

liverpoolfc.com
liverpoolfc.com

A Liverpool hivatalosan is bejelentette, hogy leigazolta Kerkez Milost a Bournemouth csapatától. Bár a klub csak annyit közölt, hosszú távú szerződést kötöttek vele, egybehangzó sajtóhírek szerint 2030-ig ír alá és 40 millió fontért vált klubot.

A liverpooli klubhonlapnak elárulta, a döntésében nagy szerepe volt Richard Hughesnak, a Pool sportigazgatójának, aki korábban a Bournemouthnál dolgozott, ő vitte Angliába a magyar válogatott játékost.

Slot és én sokat beszélgettünk a taktikáról és a tervekről, arról, miben tudok fejlődni és hol tudok a csapat segítségére lenni. Egyértelmű, hogy ha az edző is jön beszélgetni veled, az nagy dolog, tiszteletet mutat. Számomra nem is volt kérdés, hogy máshová menjek. Csak a Liverpool jöhetett szóba

mondta a klubhonlapnak adott első interjújában Kerkez.

A 21 éves, 23-szoros magyar válogatott Kerkez karrierje meredeken felívelőben van, az NB II-ben szereplő Győrből igazolt Olaszországba, majd 2022-ben került a Milan utánpótlásából az AZ Alkmaarhoz, amely másfél év után értékesítette őt a Premier League-ben szereplő Bournemouth-nak, és most jött az újabb szintlépés az angol bajnokhoz.

Ez egy igazán megtisztelő pillanat, kiváltság és boldogság a családom és különösen saját magam számára.

A Liverpoolnál így három magyar játékos is lesz a következő szezonban, Szoboszlai Dominik már két szezont lehúzott a csapatnál, amely a nyáron Pécsi Ármint is leigazolta.

Kapcsolódó
„Matyi megkérdezte, van-e valami baj” – Pécsi Ármin elnémult, mikor megtudta, a Liverpool vinné
Nyugodtan mondhatjuk, hogy Pécsi Ármin Liverpoolba igazolása a magyar futball legnagyobb szenzációja a nyáron. A 20 éves kapus a gyerekkori kedvenc csapatához szerződik.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik